Röviden

MN
2005. 04. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megarab
Csontos
Az igazságügyi tárca is támogatja a tehetségkutató Börtön Megasztár ötletét, amely a Nem vagyok én apáca című táncdalszöveg szerzőjének a fejéből pattant ki. A rácsok mögötti tehetségkutatásra egyelőre nincs pénz, viszont a biztonsági kockázatok jelentősek, ezért a zsűri szerepét muzikális börtönőrök alakítják. Az év börtönhangjára máris van egy biztos tippem…

Siófoki drogfogás
Huszonötmillió forint értékű drogot találtak tegnap két helybéli dílernél Siófokon. A Balaton-parti rendőrök szervezett akcióban fogták el a kábítószer-kereskedőket, akiknek az autójából került elő a három és fél kiló marihuána, valamint az egy kiló kokain. (HP)

Tíz évet kapott gyilkosságért
Jogerősen tíz év börtönbüntetést kapott tegnap a Szegedi Ítélőtáblán az a tázlári fiatalember, aki tavaly februárban agyonszúrta tanyaszomszédját. Tettét azért követte el, hogy magával vihesse az áldozat tévékészülékét és magnós rádióját. (B. J.)

Búváraink segítenek Nagybecskereken
A fővárosi polgári védelem és a magyarországi mentőszervezetek szövetségének tíz munkatársa indul ma útnak, hogy segítsen a nagybecskereki autóbusz-tragédia eddig még nem talált áldozatainak felkutatásában. A kiutazó szakemberek a vajdasági, szerbiai búvárok munkájához adnak technikai és felszerelésbeli kiegészítést. (MTI)

Költöztek a medvék Nyíregyházán
A tűzoltók speciális darujának segítségével költöztették át tegnap a Nyíregyházi Állatpark medvepárját a most kialakított „Medveerdőbe”, ahol már hétvégén fogadhatják a látogatókat. A költözés előtt mindkét medvét altató lövedékkel kábították el. (MTI)

Megszűnt a tűzgyújtási tilalom
Feloldották mától a tűzgyújtási tilalmat. A földművelésügyi tárca felhívta tegnap kiadott közleményében a kirándulók figyelmét arra, hogy az erdőben tüzet gyújtani csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyen, szélcsendes időben szabad. (MN)

Sanghaji tragédia
Tíz ember meghalt, tizenkilencen megsérültek Sanghajban tegnap reggel, amikor tűz ütött ki a kínai nagyváros zsúfolt lakónegyedének egyik házában. A tűz oka még ismeretlen. (MTI)

Lezuhant egy perui katonai gép
Lezuhant csütörtökön Peru egyik óceánparti térségében a dél-amerikai ország légierejének egyik két hajtóműves harci gépe. A balesetben a 13 tagú legénység életét vesztette. A légi járművet Limától 200 kilométerre délen, sivatagos vidéken érte a szerencsétlenség. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.