Röviden

Munkatársunktól
2005. 04. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feljövőben a Subaru
A tavaly meghirdetett Subaru-reneszánsz eredményei máris megmutatkoztak, hiszen az összkerékhajtás specialistájának számító japán márka Magyarországon az első negyedévben 1500 százalékkal növelte értékesítését 2004 első negyedévéhez képest. A Subaru az első három hónapban összesen 85 darab autót adott el a prémiumkategóriában. A további térnyerés esélyét teremti meg az is, hogy Európa nemrégiben megnyílt legnagyobb autóplazájában is forgalmaznak Subarukat. Az észak-budai Csiki-Bege kereskedés öt szintjének összesen 18 ezer négyzetméterén a Subaruk mellett további autó- (Fiat, Lancia) és motormárkák (KTM, Ducati, Bombardier és Aprilia) termékeit forgalmazzák.

A GM Hungary adománya
A General Motors Hungary 14 darab 1,4 literes benzinmotort, illetve huszonnégy sebességváltót adományozott a Budapesti Műszaki Egyetemnek, illetve 12 szakközépiskolának. A motorok és sebességváltók a szakszerű gyakorlati oktatást szolgálják majd – részben az egyetemi mérnökképzésben, részben pedig olyan szakközépiskolákban, ahonnan a jövő szervizes szakemberei kerülnek ki. A General Motors Hungary nevében Wolf Károly elmondta: ezekből a motorokból mintegy 110 ezer található a magyar utakon futó Opelekben. Más magyar vonatkozása is van a motoroknak: vala-mennyi a szentgotthárdi Opel-gyárban készült.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.