Tenderország

Szabó Pál számomra már mindörökre író marad. Életművét ez a mostani század éppúgy hajlamos elfeledni, mint a parasztságot, amit írásaival olyan hűségesen képviselt – de én annak a másik századnak a gyermeke vagyok. Persze tudom, hogy Szabó Páloktól hemzseg a telefonkönyv. Ezt a szép magyar nevet még manapság, a Patrikok korában is számosan viselik – miért épp a Magyar Posta első emberét ne hívhatnák hát így? Igazság szerint ez az úr nem is került volna a látókörömbe, ha nincs a kistelepüléseket kivéreztető postabezárási kampány. Egy szolgálat, amely azt a tevékenységét számolja fel, amiért annak idején létrejött: ez fölöttébb érdekes.
Az öncsonkító takarékosság és a valószínű pazarlás mégis mintha egyszerre volna jelen ennél az állami monstrumnál. Igaz, ennek olyan okai is lehetnek, mint a központosított közbeszerzés. Vegyük például a Miniszterelnöki Hivatal szolgáltatási főigazgatóságának egy nem régi pályázatát, ahol eldőlt, melyik húsz cég az, amelyik számítástechnikai eszközöket szállíthat az állami szférának. A február 14-i tenderbontáson ismertetett adatok alapján e lista élére a Trendex került, amely vállalatcsoportról más vonatkozásban lapunk is hosszasan cikkezett: államilag megpályáztatott közbeszerzéseken bizonyult győztesnek, miközben pályázó és pályáztató összeférhetetlensége kapcsán aggályok merülhettek fel. A Trendex a Bálint-napi tenderen úgy lett éllovas, hogy ezt enyhén szólva irreális vállalásokkal tudta elérni. Árai a legdrágább harmadban helyezhetők el, ám más kritériumok feljavították a pontszámát. Aki valamicskét jártas a számítógép-kereskedelem világában, az tudja, hogy lehetetlen két napon belül szállítani; a 13 éves garancia pedig a három-öt év alatt teljesen amortizálódó gépek esetében tréfának is rossz. A közbeszerzési törvény kimondja, hogy a pályázatból kizárható az, aki irreálisan alacsony vagy magas paramétereket vállal. Az illetékeseknek e komolytalan ajánlatok kiszűrésére harminc nap áll rendelkezésükre. A harminc nap duplán is letelt, de a 13 éves garanciavállalás egyetlen hozzáértőnek sem szúrt szemet.
Ennek ismeretében kap különös jelentőséget, hogy a postás Szabó Pál és a mostani trendexesek is a hajdani Ápisz fedele alól érkeztek, s a Trendex – nyilván fatális véletlenek sorozata folytán – irodagép-beszerzési tevékenységét akkor terjesztette ki az informatikára is, amikor Szabó Pál a Magyar Posta vezetői székébe került. Ez a bölcs döntés 2003-ban és 2004-ben is többmilliárdos üzletet eredményezett a két cég között, a központosított közbeszerzés keretein belül.
Persze huncut, aki rosszra gondol. Előbb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is harcot hirdetett a korrupció meg az összefonódások ellen, majd kinevezte a kancellária kabinetfőnökévé volt üzletfelét, Szilvásy Györgyöt, aki sportminisztériumi tisztségviselőként még összeférhetetlen volt. (Ezt magától a kormányfőtől tudjuk.) Kit zavarna hát, hogy Szabó Pál meg régi barátai többmilliárdos értékben hoztak tető alá informatikai és irodatechnikai beszerzéseket az adóforintjainkból, miközben ezt esetleg jóval kevesebből is meg lehetett volna úszni? Sőt, aki e tendereken nyer, további zsíros állami megrendelésekre számíthat. Vajon mi lesz a következő üzlet?
Egy másik állami óriáscégnél, a MÁV-nál lassacskán hátrálnak ki egy aggályos vonattenderből. Tenderországnak (nem Tündérországnak) amúgy is van elég baja – hogy mást ne mondjak: az érthetetlenül feldagadt költségvetési hiány miatt pénzügyminisztert is kellett cserélni. A Magyar Posta körül azonban nagy a csend.
Szabó Pál meg forog a sírjában.