Az M6-os autópálya Érd–Dunaújváros között koncesszióban épülő szakaszán egyelőre csak a földmunkák húsz százaléka készült el, azonban a nyomvonal körzetében található önkormányzati utak egy részét már tönkretették a munkagépek. A sztrádát építő, az állam által megbízott német–osztrák érdekeltségű M6 Duna Autópálya Konzorcium számára az egyik legnagyobb probléma, hogy a károk kijavítására nem különítettek el elegendő forrást, így csak a nyereség terhére tudnák kifizetni az útjavítások összegét – értesült a Magyar Nemzet. A konzorcium ugyan szerződést kötött az önkormányzatokkal az utak kijavítására, a nem várt költségekkel azonban egyelőre nem tudnak mit kezdeni. Értesüléseink szerint ez a legfőbb indoka annak, hogy megpróbálják leszorítani az alvállalkozói árakat azon hazai cégek esetében, amelyek az autópályát építik. Már a beruházás megkezdése előtt is erre törekedett a konzorcium által megbízott közkereseti társaság. Az M6-os építése során azonban információink szerint arra is volt példa, hogy kivitelezési hiányosságokra hivatkozva 10–30 százalékkal akartak kevesebb pénzt fizetni az elvégzett munkákért.
Az autópálya ugyan épül, ám lapunk úgy tudja, még nincs minden földterület a konzorcium birtokában. A Nemzeti Autópálya Rt. illetékese ugyanakkor lapunkat arról tájékoztatta, hogy a koncessziós társaságnak tehermentesen bocsátották rendelkezésre a nyomvonalhoz szükséges telkeket, ám ha azokon felül újabb területre lenne szükség – például lehajtók, pihenőhelyek –, arról a fővállalkozóknak kell gondoskodniuk. Ez pedig annyit jelent, hogy az önkormányzatokkal az autópálya építése közben kell megállapodni a terület megvásárlásáról.
Drágulnak a Volán-tarifák? A Volán-társaságok évközi áremelést szeretnének elérni. A cégek 7,3 százalékos tarifaemelésre tettek javaslatot az idei évre, ám az illetékes tárcák mindössze 4,5 százalékos drágulást engedélyeztek. A vállalatok ezért a közlekedési tárcához fordultak, hogy tegye lehetővé az évközi emelést. Jelenleg a pénzügyi tárcánál vizsgálják, hogy az esetleges áremelést mikortól léphetne életbe léptetni. (MN)