Már a látogatás ténye nagy érdeklődést váltott ki, hiszen a zsidó államban korábban nem tette még tiszteletét egyetlen orosz vagy szovjet legmagasabb szintű vezető. Putyin csak fokozta a figyelmet, amikor az izraeli biztonsági szolgálat kifejezett kérése ellenére szerda éjszaka Jeruzsálemben meglátogatta a Siratófalat. Az orosz elnök programjának aznapi utolsó állomása az orosz keresztény zarándokok jeruzsálemi központja volt, ám ezt követően kérte, hogy vigyék el őt a zsidók legszentebb helyére is.
Az orosz elnök tegnapi napja már komoly tárgyalásokkal telt. A Móse Kacav államfővel folytatott megbeszélését követően kijelentette: „Alkalom kínálkozik napjainkban arra, hogy véget vessünk az elhúzódó izraeli–palesztin konfliktusnak. A megoldás kulcsa a nemrégiben elkezdett párbeszéd folytatása.” Közös nyilatkozatukban ugyanakkor leszögezték azt is, hogy Oroszországnak és Izraelnek eltökélt szándéka kompromisszum nélküli harcot folytatni a terrorizmus ellen. Putyin és Kacav szerint a terrorizmus az egyik legveszélyesebb, ha ugyan nem a legveszélyesebb kihívás az emberiséggel szemben. A két államfő fontosnak tartotta kijelenteni, hogy a terrorizmus nem köthető egyes népekhez vagy vallásokhoz.
Putyin szólt Izrael jelenlegi legfőbb ellenségéről, Iránról is, amelylyel Oroszország komoly katonai-ipari-gazdasági együttműködést folytat. Az orosz elnök kijelentette, hogy Iránnak lehetővé kell tennie atomlétesítményeinek nemzetközi ellenőrzését, ugyanakkor elutasította az iráni nukleáris program orosz támogatása miatt kapott izraeli bírálatot. Váltig hangoztatta a közös sajtóértekezleten, hogy Oroszország csak a békés célú, energiatermelő nukleáris létesítmények létrehozásában segíti Iránt.
*****
Vita a Szíriának szánt rakétákról. Kacav a média képviselői előtt kitért arra, hogy Izrael véleménye elüt Oroszországétól a szíriai eladásra szánt orosz Igla légvédelmi rakéták ügyében. Szavai szerint e rakéták eladása csorbíthatja Izrael lehetőségeit a terrorizmus elleni harcban. Putyin védelmébe vette a tervezett rakétaügyletet. Hangsúlyozta: rövid hatótávolságú rakétákról lévén szó, e légvédelmi rendszer Szíriába szállítása semmilyen módon sem fenyegeti Izrael területét. Hozzátette: személyesen tiltotta meg, hogy orosz hadiipari cégek nagyobb hatótávolságú rakétákat adjanak el Szíriának. (MTI)

Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a mindennapi életünket közvetlenül fenyegető veszélyeket hoz magával