Újraválasztották Palkovics Imrét

Bákonyi Ádám
2005. 04. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százszázalékos szavazataránynyal erősítették meg elnöki posztján Palkovics Imrét a tizenötödik évfordulóját ünneplő Munkástanácsok Országos Szövetségének hét végi kongresszusán, és a konföderáció elnöksége is a helyén maradt. Bár a tervezett strukturális változtatások alapelveivel a kongresszus egyetértett, egyes jogtechnikai megoldások pontosítása miatt a keresztény-konzervatív értékrendet valló szakszervezeti szövetség egy évvel elhalasztotta alapszabályának módosítását. Mivel az elképzelések szerint hétről négyre csökkent volna az elnökség száma, és megszűnt volna az alelnöki poszt, egyesek azt rebesgették: a szervezet így kívánna megválni a „nyugodtabb” habitusáról ismert Nagy Imrétől. A konföderáció a nemzetközi szakszervezeti struktúrához való igazodással indokolja a tervezett változtatásokat, elsősorban a szakértői gárdát és a középszintű érdekegyeztetést erősítenék.
Az elmúlt tizenöt évet értékelve Palkovics Imre úgy fogalmazott: a valamikori bérekből fölhalmozott állami tulajdont a kapitalizmus hajdani ellenségei szerezték meg, akik ma emberekkel együtt adják-veszik a munkahelyeket. A privatizációval kapcsolatos, munkavállalói tulajdonszerzésre tett ígéretek Horn Gyula 1994-es visszatérésével váltak köddé, és egyelőre illúziónak tűnnek az uniós csatlakozáshoz fűzött remények is. – Béreinket csak a kormány sokallja, a munkavállalói jogok pedig csak írott formában léteznek – mondta Palkovics.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.