Üzemanyagár: további harc

Putsay Gábor
2005. 04. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb szakértői egyeztetések kezdődnek a fuvarozók érdekképviseletei, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) képviselői között az üzemanyagok adótartalmának csökkentéséről. A kormány elsősorban azért mutat hajlandóságot az újabb egyeztetésekre, illetve a gázolaj adótartalmának esetleges csökkentésére, mivel komoly bevételkiesés keletkezik a büdzsében, mert a fuvarozó vállalkozások, amelyek tehetik, a szomszédos országokban tankolnak. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének ügyvezető főtitkára lapunknak elmondta: semmiképpen sem tartanák elfogadhatónak azokat a törekvéseket, hogy csak a nagyobb, illetve a nemzetközi vállalkozásoknak adna kedvezményt a kormány.
A Népszabadság szombaton közölte, hogy információi szerint a kormány tíz százalékkal, azaz literenként kilenc forinttal csökkentené a gázolaj jövedékiadó-tartalmát, de csak a nagyfogyasztók számára. Dittel Gábor hangsúlyozta: az érdekképviseletek továbbra is a jövedéki adó tízforintos csökkentését tartják elfogadhatónak, ami a 85 forintos szintet 75 forintra mérsékelné. Ebben az esetben a többletfogyasztás miatt a költségvetés bevételei is emelkednének, többek között azért, mert a gázolaj ára megegyezne a környező országokban (Ausztria, Szlovákia, Szlovénia) kapható üzemanyagokéval. A szakma álláspontja szerint a jövedéki adó ilyen mértékű csökkentése 200 millió liter többlet-gázolajfelhasználást jelentene évente. Az érdekképviseletek a tárgyalások megkezdésétől számított egyhetes időtartamon belül önmérsékletre szólítják fel tagjaikat, azaz mindenkinek a saját belátására bízzák, hogy külföldön tankolják-e meg teherautóikat. Abban az esetben viszont, ha nem sikerül megállapodni, félpályás útlezárásokkal is tiltakozhatnak a fuvarozók.
A hazai fuvarozó vállalkozások 80-85 százaléka mikro- és kis cég, így nekik sem mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag. A vállalkozások átlagosan 2,8 teherautót tartanak fenn, ami annyit jelent: ha a hasonló méretű cégek versenyben akarnak maradni, mindenképpen csökkenteniük kell a költségeiket, ezt pedig elsősorban az üzemanyagárak mérséklésével lehet megvalósítani. A vállalkozások költségeinek ugyanis csaknem a felét az üzemanyag vétele teszi ki, az árak növekedéséből adódó többletkiadást pedig nem lehet a megrendelőkre hárítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.