Befejeződött Libanon közel három évtizede tartó szíriai megszállása, miután Damaszkusz tegnap az utolsó mintegy háromszáz katonáját is kivonta az országból.
A szíriai katonai jelenlét végét búcsúztató hivatalos díszszemlét a Bekaa-völgyben lévő Rajják katonai támaszponton rendezték meg, pár kilométerre a határtól. Szíria 1976-ban, az Arab Liga felhatalmazásával vonult be Libanonba, hogy véget vessen a polgárháborúnak. Annak lezárulta, 1990 után is 40 ezer katonája maradt Libanonban, ami lehetőséget adott Damaszkusznak arra, hogy övé legyen a döntő szó a libanoni politikában.
A délelőtti ünnepségen részt vettek a két ország magas rangú katonai vezetői: Rusztom Gazále tábornok, a Libanonban működő szíriai hírszerző szolgálat főnöke, Michel Szuleimán, a libanoni hadsereg főparancsnoka és Ali Habíb szíriai vezérkari főnök – jelentette az MTI.
A ceremónia kezdetén a katonai vezetők fanfárok hangja mellett lelepleztek egy márvány sírkövet, amelyet a Libanonban meghalt 12 ezer szíriai katona emlékére állítottak. A mintegy egyórás ünnepség végén egy szíriai parancsnok „Viszontlátásra, bajtársak!” szavakkal búcsúzott, amire a jelen lévő mintegy kétszáz libanoni katona válaszolt: „Viszontlátásra!”.
Visszavonuló. Szíria az ENSZ BT 1559-es határozatának megfelelően tegnap hivatalosan is véget vetett három évtizedes libanoni katonai jelenlétének. A határozat többek között követeli, hogy tartsák szigorúan tiszteletben Libanon szuverenitását, területi integritását, egységét és politikai függetlenségét, a libanoni kormánynak az ország egész területére vonatkozó kizárólagos hatalmával. Támogatja továbbá, hogy Libanonban a közeljövőben megrendezendő elnökválasztásokat szabad és szabályos választási rendszer alapján tartsák meg, a libanoni alkotmányos szabályoknak megfelelően, minden külföldi beavatkozás vagy befolyás nélkül.

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását