Jelenlegi tapasztalataink alapján elmondható, hogy a Zalahús Rt. működőképessége nem állítható helyre – nyilatkozta lapunknak a cég felszámolója. Varga Jenő rávilágított: a cég helyzete azért vált reménytelenné, mert négy-öt hónapon keresztül nem folytatott termelést, ezért az áruházak polcairól teljesen kiszorultak. Az elmaradt bérekből származó felszámolási költségek csaknem 400 millió forintot tesznek ki. Január elsején a Zalahúsnál 685 főt foglalkoztattak, ám a létszám a kilépések miatt még ugyanabban a hónapban 608 fővel csökkent. A jelenlegi létszám 78, közülük 26 az aktív munkavállaló. Április 21-re 647 dolgozó kapta meg az elmaradt bérét, mintegy 152 millió forintot. Az Zalahús eszközeit a Zalabaromfi Rt. bérli, a társaság eddig 140 főt vett fel a Zalahústól távozók közül. A felszámoló tervei szerint egy éven belül eladják a Zalahús eszközállományát egy szakmai befektetőnek. Ilyen szempontból komoly vásárlóként is szóba jöhet a Zalabaromfi Rt. A felszámoló a közszolgálati rádióban sejtetni engedte, hogy a Zalahús teljes vagyona nem lesz elég az összes bérkövetelés kielégítésére.

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban