Veres János, a miniszterelnök eddigi kabinetfőnöke váltja Draskovics Tibort a pénzügyminiszteri székben – jelentette be az MSZP-frakciójának tegnapi ülésén Gyurcsány Ferenc. A kormányfő közölte: azért kezdeményezi a változtatást, mert a következő hetekben „a száz lépés politikájának” részeként folyamatosan újabb javaslatokat fog tenni a kormány, amihez javítani kell az együttműködést a kormánypárti frakciókkal.
Gyurcsány saját kabinetjének átalakításáról is döntött, mint mondta, erre azért van szükség, hogy kezelni tudja a döntően minisztériumi változtatások sorát. A Miniszterelnöki Hivatal új politikai államtitkára Veres János helyett Gyurcsány régi bizalmasa, Szilvásy György lesz, aki jelenleg a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkáraként tevékenykedik.
A kormányfő azt kérte a leendő pénzügyminisztertől, hogy maradéktalanul tartsa be a pénzügyi-költségvetési fegyelmet. – Nem többet, hanem másként kell költeni – fogalmazott Gyurcsány, aki határozottan visszautasította azt a feltételezést, miszerint a most bejelentett pénzügyminiszter-cserének köze lenne a holnap nyilvánosságra kerülő első negyedéves államháztartási hiányszámokhoz, illetve a második negyedévi előrejelzéshez. – Draskovics miniszter urat felmentjük, örömömet szolgálná, ha nem az igazgatás területén, de valahol olyan gazdasági területen tudna dolgozni, hogy az Magyarország érdekeit szolgálná – fogalmazott a miniszterelnök.
Draskovics Tibor tegnap a Pénzügyminisztériumban értékelte 15 hónapig tartó miniszterségét. – A gazdaság az elmúlt időszakban jó irányba haladt, ám a külső és belső egyensúly javulása nem érte el a kívánt ütemet – hangsúlyozta a leváltott miniszter, aki a nem megfelelő javulásért a politikai elszántság hiányát, valamint a jegybank nem kellő együttműködési készségét okolta. Draskovics utódjának kitartást és erőt kívánt, mert – mint mondta – nehéz dolga lesz.
Veres János tegnapi közleményében úgy fogalmazott: a miniszterelnök és a kabinet most elszánta magát a lényegi változások megkezdésére, az ő feladata, hogy ehhez egyidejűleg biztosítsa a kormányon belüli együttműködés megerősítésével a szükséges szakmai hátteret, a költségvetés egyensúlyának a konvergencia- programban vállalt javítását, valamint azt, hogy ehhez a programhoz megteremtse a kormányzó pártok politikai támogatását. Veres szerint az idei költségvetési számok tarthatóak, nincsen szükség kiigazításra.
*****
Beismerés. A pénzügyminiszter távozása nem egy egyszerű, hétköznapi vagy szokásos személycsere, hanem egy mögöttünk hagyott időszak csődjének a beismerése – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette: az a kérdés, a személycsere változást hoz-e például abban, hogy a kormányzati politika árát ne a családok fizessék meg. Változik-e az a helyzet, hogy a kormány által befolyásolt árak négyszer-ötször magasabb növekedést mutatnak, mint a piac által meghatározott árak – mondta a Fidesz elnöke. Feltette a kérdést, vajon lesz-e változás a munkanélküliség vagy a közvagyon kiárusításának kérdésében.
Cáfolatok sora.