Vita a tervezetről

Tudósítónktól
2005. 04. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Román–magyar vita zajlik a bukaresti kormányban a kisebbségi törvénytervezetről – ismerte el a hét végén Markó Béla RMDSZ-elnök, amikor Marosvásárhelyen a szövetség minisztereivel és államtitkáraival áttekintették a Tariceanu-kabinet elmúlt száznapos tevékenységét. A rivális Magyar Polgári Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bírálataira utalva Markó elmondta, az utóbbi időszakban az a látszat alakult ki, mintha a jogszabály magyar–magyar vita tárgya lenne Romániában. A miniszterelnök-helyettes szerint azonban a kabineten belüli magyar– román vita jelenti a lényeget, hiszen a kormány éppen azért halasztotta el ismét egy héttel a tervezet elfogadását, mert több román miniszternek vannak kifogásai ellene. „Az igazi vita arról folyik, hogy a kisebbségi szervezetek által létrehozandó intézmények a jövőben döntési jogokat is kapjanak-e az őket érintő kérdésekben” – ismertette Markó. A kisebbségi törvénytervezetet – amellyel kapcsolatban főleg a román igazságügyi és a művelődési miniszter fogalmazta meg kifogásait – a várakozásoktól eltérően múlt heti ülésén sem fogadta el a bukaresti kormány. A halasztásnál ellenben valószínűleg sokkal több akadályt gördít a jogszabály elfogadása elé, hogy ezzel egyidejűleg a Calin Popescu Tariceanu kormányfő vezette kabinet bejelentette: véleményt fog kérni a velencei bizottságtól és az EBESZ kisebbségi főbiztosától is a törvénytervezetről. Markó Béla úgy véli, ettől a véleményezéstől nem függ a törvénytervezet kormány általi jóváhagyása, az RMDSZ ugyanis nem engedi, hogy a két kérdést öszszekapcsolják. Egyébként a két román minisztérium – amelyek közül a művelődési éppen a magyar államminiszter hatáskörébe tartozik – azt vitatja, hogy a kisebbségek által választott kulturális autonómiatanácsok döntési lehetőséget kapnának az anyanyelvű oktatási és művelődési intézményekkel összefüggő kérdésekben. Különben a kisebbségi törvénytervezetnek a parlamenti képviselettel nem rendelkező kisebbségi szervezeteket diszkrimináló rendelkezéseit nemrég élesen bírálta a Magyar Polgári Szövetség is. Sőt a Szász Jenő vezette, az RMDSZ-szel szemben a romániai választásokon többször indulni szándékozó erdélyi szervezet beadványban kérte a bukaresti miniszterelnöki hivatalt, a diszkriminációellenes tanácsot és az etnikumközi kapcsolatok hivatalát a „törvénytervezet diszkriminatív és a demokráciát sértő cikkelyeinek megváltoztatására”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.