Vitatható a fantomcégtörvény

Dénes Zoltán
2005. 04. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervek szerint még az első fél évben elkészítik, és szeptemberben már a parlament elé terjesztik a gazdasági társaságokról és a cégeljárásról szóló törvények módosító javaslatait. Az igazságügyi minisztérium javaslata szerint azok a vállalkozók, akik adóságokkal adtak túl cégükön, ha bizonyíthatóan rosszhiszeműen jártak el, teljes vagyoni felelősségvállalásra lesznek kötelezhetők. A Napi Gazdaság információi szerint a vállalkozásán túladó tulajdonos akkor felelne a vagyonával, ha a veszteségeket felhalmozó cég új tulajdonosai nem lelhetők fel, vagyis a társaság fantomcéggé vált. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke szerint nem a törvényekkel van elsősorban gond, hanem a folyamatban részt vevő szereplők odafigyelésével. Vadász György elmondta: számos olyan kapcsolódási pont van, ahol kis odafigyeléssel minden bizonnyal kiderülne, hogy például egy menhely címe szerepel a papíron a beadott cégalapítási kérelemben. A vállalkozók korlátlan felelősségét felvető javaslattal semmilyen formában nem érthetünk egyet – tette hozzá a BKIK alelnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozókat előbb segíteni kellene, s utána teremteni olyan helyzetet, amelyben előírják, hogy milyen formában válhatnak meg a cégüktől. Vadász György ezzel kapcsolatban rámutatott: ma a hazai vállalkozások versenyképessége között szakadéknyi távolság van. Mint mondta, ennek oka, hogy a külföldi működőtőkére szükség volt, s ezért komoly adó-, illetve más támogatásokban részesül, miközben a hazai eszköz- és forrásszegény kis- és középvállalkozók még mindig csak az ígéretek betartására várnak.
Érdemes megemlíteni a bankok eredményét is – tette hozzá, jelezve, hogy a vállalkozóktól származó banki kamatbevételek 2004-ben 500 milliárd forintot tettek ki. Ugyanakkor az államkasszába csak 450 milliárd forint folyt be a társasági adóbevételekből. Tehát a nyereségesség bevételéből kevesebb pénz származik, mint a bankok kamatbevételeiből. Ez is azt bizonyítja, hogy nincs forrás a magyar gazdaságban – mondta Vadász. Hozzátette: ezek mind azt támasztják alá, hogy előbb olyan versenyhelyzetet, feltételeket kellene teremteni, amelyek alapját képezik a jövedelemtermelő képességnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.