Vizsgálat a kínai textilügyben

2005. 04. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma vizsgálat indul egyes kínai textiláruk unió felé irányuló exportja ügyében, ha Luxemburgban az unió huszonöt kereskedelmi minisztere „menetrendszerűen” dönt Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa javaslatáról.
Mandelson növelni kívánja a nyomást Pekingre, hogy az önként korlátozza textiláruinak az unióba való behozatalát, mert el kívánja kerülni a kínos erőpróbát Kínával. Ezzel egy időben tárgyalás is indul a két fél között azzal a céllal, hogy Brüsszel és Peking megoldást dolgozzon ki. Az uniós biztos kettős nyomás alatt dolgozik: egyrészt az európai textiliparosok gyakorolnak rá nyomást, megjegyezve, hogy a kínai textilbehozatal a legjobban a „szökőár” szóval jellemezhető, míg a kínai kormány Mandelsont óvta minden „egyoldalú lépés” megtételétől. Mandelson szóvivője ugyanakkor aggasztónak nevezte azt, ahogyan a kínai textiláruk uniós beáramlása nő. A kereskedelmi biztos tegnap tartott sajtókonferenciáján bejelentette, hogy a vizsgálat kilenc kategóriában érintené a kínai textilárukat, különös tekintettel arra, hogy 2005 első negyedében a Kínából érkező textiláruk mennyisége erősen megugrott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.