Vizsgálatok sora indulhat

A kormány egyértelművé tette: támogatja több cég, köztük a Tokaj Kereskedőház százszázalékos állami tulajdonban tartását. A parlament megkezdte a vitát a Gyurcsány Ferenc és érdekköre vagyongyarapodását feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról, és ismét terítéken volt a K&H-ügy gyanúsítottjának Lamperth Mónika belügyminiszter férjét érintő vallomása.

Török László
2005. 04. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikor lesz Magyarországon törvény előtti egyenlőség? – kérdezte Répássy Róbert (Fidesz) a brókerbotránnyal összefüggésben tegnap napirend előtt az Országgyűlésben. Kulcsár Attilának, a K&H-ügy gyanúsítottjának vallomására hivatkozva közölte: a bróker Jegesy Andrásnak, a belügyminiszter ügyvéd férjének közvetítésével létesített kapcsolatot 2003-ban Ferenczi László rendőrtábornokkal, az ORFK akkori bűnügyi igazgatójával. Ráadásul Kulcsár Lamperth Mónika belügyminiszterrel és Kodela Lászlóval, a kancellária korábbi helyettes államtitkárával is személyes kapcsolatba került. Juhász Gábor belügyi államtitkár furcsállta, hogy Répássy egy milliárdos bűncselekmény elkövetésével megvádolt ember vallomására hivatkozik.
A parlament tegnap három vizsgálóbizottság – a miniszterelnök és érdekköre, valamint az Orbán család meggazdagodását feltáró, illetve a Zwack Unicum Rt. elmaradt adótartozása és az azt követő törvénymódosítás közötti összefüggést firtató testület – létrehozásáról tárgyalt. Megkezdték a képviselők az Apró–Gyurcsány-érdekkör meggazdagodását feltáró vizsgálóbizottság megalakítására vonatkozó fideszes javaslat vitáját. A testület annak járna utána, játszottak-e szerepet állami forintok a miniszterelnök és érdekköre vagyonosodásában, s ha igen, milyen mértékben. A vitában – amelyet a keddi ülésnapokon megszokott módon igen csekély érdeklődés kísért – egyedüliként az előterjesztő Szijjártó Péter (Fidesz) jelentkezett szólásra. Emlékeztetett, vagyonnyilatkozata szerint Gyurcsány Ferenc cégektől kapott osztalékból százmillió forintos bevételre tett szert a tavalyelőtti 83 millió forint után, ezért elengedhetetlen az esetleges állami szerep feltárása. Itt említette, hogy „komoly vagyontárgyak hagyták el a közszférát”, például a balatonőszödi kormányüdülő, a Szalay utcai volt miniszterelnöki hivatali ingatlan, de aggályok merülnek fel az alumíniumipar privatizációja kapcsán is.
Tegnap vitáztak a képviselők az Orbán család meggazdagodását – különös tekintettel a szőlőbirtok ügyére – feltáró MSZP-s kezdeményezésű vizsgálóbizottság létrehozásáról is, valamint arról a szintén szocialista javaslatról, amely éppen a Tokaj Kereskedőház Rt., valamint az MVM Rt., a Magyar Posta Rt. és a Paksi Atomerőmű Rt. százszázalékos állami tulajdonban tartását indítványozza. A kabinet támogatja az előterjesztést, és a Fidesz is ugyanerről biztosított, bár Répássy Róbert nem érti, a szocialisták miért utasították el az ő, a Tokaj Kereskedőház tartós állami tulajdonban tartását célzó javaslatának sürgős tárgysorozatba vételét előző nap. Hangsúlyozta: a kereskedőház kapcsán a Fidesz következetes álláspontot képvisel, hiszen a 2002-es kormányváltásig senki nem akarta privatizálni a társaságot, azután viszont az állam az rt. 23 százalékát előbb áttette egy társaságba, amit eladott a Leisztinger Tamás-féle Arago Rt.-nek, fél évvel később pedig, 90 millió forintos veszteséget okozva az adófizetőknek, visszavásárolta azt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.