VPOP: Sok a hibás TIR-nyomtatvány

Csákó Attila
2005. 04. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érthetetlen, hogy a közel harminc éve alkalmazott TIR-egyezmény iránt miért csak most emeltek kifogást egyes fuvarozók – mondta tegnap sajtótájékoztatón Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) vezetője a lapunkban szombaton megjelent cikkre reagálva. Ismeretes, a Magyar Nemzet közölte, hogy a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesületének, illetve annak több tagországi szervezetének panasza alapján az Európai Bizottság vizsgálatot indított a magyar vámhatóság ellen a román határszakaszon kifejtett tevékenysége miatt.
Nagy kijelentette: számos TIR-nyomtatványt hiányosan vagy pontatlanul töltenek ki a vállalkozók. A fuvarozók egy része ennek kiküszöbölése vagy pótlása érdekében általában a határspedíciókkal készíttetik el a papírmunkát. Gyakran átalánydíjas szerződést kötnek, de vannak, akik a határon eseti jelleggel fizetik meg a magánszolgáltatás díját. A parancsnok hangsúlyozta: a vámhatóság megkövetelheti a TIR-nyomtatványok fordítását, ugyanis az nem várható el, hogy a pénzügyőrök például görögül vagy törökül is beszéljenek. Bár sem az EU, sem a TIR-egyezmény nem írja elő, a magyar vámszervek mégis elfogadják az angol nyelvű, sőt március óta a szomszédos országok nyelvén kitöltött dokumentumokat is. Nagy kiemelte: nekik az egyezményeknek megfelelően kell eljárniuk, alkalmazniuk kell az uniós és magyar jogszabályokat. A nyomtatványok pontos kitöltése pedig a vállalkozók érdeke is, hiszen ez esetben gördülékenyen zajlik a határátléptetésük. Tavaly 1,3 millió TIR-engedélyt kezeltek a magyar pénzügyőrök, a panaszok száma 21 volt.
Hinfner Miklós, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára kiemelte: a problémákat nem magyar fuvarozók jelezték. Helyszíni tapasztalatai alapján nem látja igazoltnak a vádakat, ám a kifogások megalapozottságát vizsgálatokkal kell eldönteni.

Nincs eljárás. A közelmúltban panaszt kapott az Európai Bizottság a vám- és pénzügyőrség tevékenységével kapcsolatban, ezt követően kiegészítő információkat kért a magyar illetékesektől, de egyelőre nincs szó eljárás indításáról – erősítette meg az EB illetékese az MTI kérdésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.