„Jorge Luis Borges szerint a Zahir eszméje az iszlám hagyományban gyökerezik… A Zahir arabul azt jelenti, látható, jelen lévő valami, amit nem lehet nem észrevenni. Valami vagy valaki, amivel vagy akivel, ha egyszer kapcsolatba kerülünk, lassacskán elárasztja az elménket, míg végül már semmi másra nem tudunk gondolni. Ez lehet szentség vagy őrület” – ezekkel a sorokkal vezeti be új regényét a brazil Paulo Coelho, az idei könyvfesztivál díszvendége.
Új könyvének főszereplője, a sikeres író is megtapasztalja ezt a „szentséget” vagy „őrületet”. Azt hiszi, hogy az ő Zahirja Esther, a felesége, a megbecsült újságíró, két nemzetközi kitüntetés tulajdonosa. Esther háborús tudósítóként éppen Irakból jött haza az ország megszállása előtt, amikor nyoma veszett. Lehet, hogy nem jószántából ment el, hanem elrabolták? Vagy valami olyasmi elől menekült, amin, ha marad, nem tudna változtatni? Nyomoz a rendőrség és nyomoz a férj a maga különös módján. Nem csak a felesége után. Önismereti pokoljárásra, újabb zarándoklatra indul, megjárja Kazahsztánt, új embereket, új világot fedez fel, mielőtt ismét megtalálja önmagát. Amolyan mai Odüsszeuszként, akinek a bejárt út a legfontosabb, nem is az, hogy visszatérjen az ő Ithakájába. Célja felé közeledve tudatosodik benne, hogy a Zahir neki nem csak egy asszony, aki miatt két éve szenved, sokkal több annál. „Rögeszmés ragaszkodás mindahhoz, ami nemzedékről nemzedékre egymásra rakódott. Egyetlen kérdést sem hagyott válasz nélkül, kitöltött minden teret, és nem engedte, hogy észrevegyük: a dolgok változnak.” A Zahir megakadályoz minket abban, hogy kérdéseket tegyünk fel, hogy elgondolkodjunk látszólag nyilvánvaló dolgok miértjén, hogy merjünk kimondani olyasmit, amit képmutató társadalmainkban mindenki tud, csak nem beszél róla.
Coelho most is, mint előző könyveiben, az emberi élet alapkérdéseit kutatja, azokat, amelyekre soha nem kapunk választ, és mégis tovább tudunk menni: „Miért van az, hogy valakit szeretünk, valakit meg nem? Hova kerülünk a halál után? Miért születünk meg, ha a végén úgyis meghalunk? Mi az Isten?” S közben sokat elárul önmagáról, írói módszeréről, a kritikusok könnyűségéről, az irodalmi-kiadói körök érdek-összefonódásairól. Mindenekelőtt azonban az önismeret fontosságára, embert átformáló erejére ébreszt rá. Hogy az magától értetődik? Elvben talán igen, de ha elég nyitottan járunk a világban, tudjuk, hogy álságok erdejében vezet az utunk, és magunknak sem valljuk be, hogy ezért mi is felelősek vagyunk.
(Paulo Coelho: A Zahir. Athenaeum 2000 Kiadó. Budapest, 2005. Ára: 2490 forint)
origo.hu
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
