Zöldkommandó két hónapra

A kormány közölte: április végén feláll a zöldkommandó, amely a veszélyes üzemeket, a hulladéklerakókat és a mérgek közúti szállítását ellenőrzi majd. Csakhogy a hangzatos bejelentés mögött mindössze a hatóságok két hónapos közös akciója áll. Az Illés Zoltán (Fidesz) által négy éve felvázolt új, a vámkommandó mintájára létrehozandó egység terve az asztalfiókban marad.

Bohus Anita
2005. 04. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lamperth Mónika belügyminiszter és Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a múlt héten jelentette be a zöldkommandó felállítását. Lamperth akkor elmondta: nem új szervezet jön létre, hanem azok a hatóságok működnek együtt, amelyeknek feladatuk a környezetet veszélyeztető balesetek, környezetszennyezések megelőzése. Így a közös akciókban részt vesznek a katasztrófavédelem, a rendőrség, a határőrség, a közlekedési felügyelet, a környezetvédelmi felügyelet, valamint a vám- és pénzügyőrség szakemberei.
Tatár Attila vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója azt fűzte hozzá: a különösen veszélyes üzemek működése eleve szigorú uniós jogszabályok alá esik, a zöldkommandó az e körbe nem tartozó létesítményeket, eseményeket ellenőrzi, így a közúti veszélyesanyag-szállítást vagy az ideiglenes veszélyesanyag-lerakókat. Lamperth Mónika azzal indokolta a kormányzati döntést, hogy egyre nagyobb számban szállítanak az ország útjain veszélyes anyagokat. Persányi Miklós arról számolt be, hogy évente kétszáz kisebb-nagyobb környezetszennyezést regisztrálnak.
Dobson Tibor, a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, a hatóság évente kötelezően végez ellenőrzéseket.
Szerinte a mostani együttműködés azért lehet hatékony, mert az összes illetékes szervezet egyszerre tart razziát. Így ha egy kamiont átvizsgálnak, annak mind tűzrendészeti szempontból, mind vámügyi és környezetvédelmi szempontból meg kell felelnie. Hozzátette: a legfontosabb a megelőzés, így az illegális hulladéklerakók és gumidepók felszámolására is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen a tűzesetek magas hányada ezek rovására írható.
Csakhogy a most felálló zöldkommandónak kevés köze van ahhoz az új, a vámkommandóhoz hasonló önállósággal bíró hatósági szervhez, amit már sok éve szorgalmaznak egyes politikai és szakmai körökben. A kormányzati bejelentés ugyanis egy-egy hétig tartó fokozott közúti ellenőrzéseket, továbbá három-három hétig tartó telephely-átvizsgálásokat takar a május elejétől június végéig terjedő időszak alatt. Ez a fokozott együttműködés részlegesen tehát enyhít a gondokon, de tartós megoldást nem ad.



Az elit alakulat terve

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.