Eközben a társaság tegnap ismertette tavalyi eredményét. Eszerint sikeres évet zárt a Zwack Unikum Rt., amely 27,3 milliárd forintos árbevételt és az előző évhez képest hét százalékkal nagyobb adózás előtti nyereséget produkált 2004-ben – közölte tegnap a társaság. Az igazgatóság új tagja lett Zwack Sándor, Zwack Péter fia, aki ezentúl a kereskedelmi és exportkapcsolatokat felügyeli a vállalatnál.
*
A cég tegnapi közgyűlése részvényenként nyolcszáz forintos osztalék kifizetéséről is döntött. Közben az országgyűlés e héten napirendjére tűzte Font Sándor független és Kerényi János fideszes országgyűlési képviselő úgynevezett Zwack-vizsgálóbizottság létrehozására vonatkozó javaslatát, így a plénum valószínűleg három hét múlva megkezdheti érdemi munkáját.
A bizottság feladata annak feltárása: összefüggésben áll-e a jövedéki adótörvény módosítása azzal, hogy e változással a Zwack Rt. milliárdos adóhátralék alól mentesült? A vizsgálatot a képviselők a Zwack Rt. egyes termékeinek vámtarifa-besorolása és az azt követő gyanús pénzügyminisztériumi eljárások miatt kezdeményezték. A Pénzügyminisztérium már az ellenzéki javaslat benyújtásakor közölte, hogy az abban megfogalmazottak a tárca szerint megalapozatlanok.
Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának egykori vezetője korábban megerősítette, hogy a pénzügyi tárcánál leállították azt a vizsgálatot, amely a Zwack Rt. milliárdos köztartozásának valószínűségét rögzítette. Arnold megjegyezte, hogy az ügyben büntetőeljárás kezdeményezését kérő levelét tavaly szeptemberben eljutatta Draskovics Tiborhoz, ám nem kapott választ.

Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét