A bíróság elmarasztalta a Népszavát

Munkatársunktól
2005. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áder János jó hírnevét megsértette a Népszava, amikor azt a hamis látszatot keltette, hogy a Fidesz frakcióvezetője kapcsolatba hozható a brókerbotránnyal, ezért félmilliós kártérítés jár a felperesnek – mondta ki a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett nem jogerős ítéletében.
Áder János azért indított személyiségi jogi pert, mert a Népszava szeptember 29-i, A megérdemelt szabadság édes íze című, Kulcsár Attila előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezéséről szóló cikkében azt írták róla: „Az is előzetesben tartható, akiről feltételezhető, összebeszél a többi vádlottal, megfélemlíti a tanúkat. De hát ezért sem érdemes már bent tartani. Mint tudjuk, Áder Jánossal kitárgyalta az ügyet, legfeljebb már csak ismételhetnének.”
Az elsőfokú bíróság szerint az, hogy Kulcsár Attila a felperessel kitárgyalta volna az ügyet, és legfeljebb már csak ismételhetnének, olyan hamis látszat keltésére alkalmas, mintha Áder János befolyásolta volna Kulcsár Attila magatartását. A Fővárosi Bíróság ugyanakkor nem találta megállapíthatónak, hogy a kifogásolt cikk olyan hamis látszatot kelt, mintha Áder Jánost összebeszélt volna a vádlottakkal vagy részt vett volna a tanúk megfélemlítésében. A bíróság szerint a kifogásolt cikk megsértette Áder János becsülethez és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, de nem sértette emberi méltóságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.