A menekülő Schröder

Az utolsó bástya, Észak-Rajna-Vesztfália ledőlése után Gerhard Schröder előre menekül. A kétségbeesés offenzívája ez, a biztosnak tűnő bukás árnyékában. Az előre hozott választásokkal a szociáldemokraták most mindent egy lapra tettek fel. Ahogy a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung fogalmaz, a kancellárnak már csak a „legsavanyúbb almák” maradtak – koalíciós váltás, lemondás, új választás –, s valamelyikbe bele kellett harapnia, hogy „elkerülje a kínzóan hosszú vörös–zöld alkonyt”. Az ellenzéki konzervatívoknak a szociáldemokraták és a Zöldek hosszú agóniája minden bizonnyal kedvezőbb lett volna, mert ha az még másfél évig eltart, egészen biztosak lehettek volna a választási sikerben. Mint azonban a Die Welt megjegyzi, a váratlan lépéssel a szociáldemokraták keresztülhúzták Merkelnek a kivárásra, a felmorzsolódásra, a szociáldemokrata–Zöld erózióra épülő stratégiáját.

Az idő előtti országos választás felvetése azonban a különböző taktikai megfontolásoktól függetlenül a szociáldemokrata–Zöld koalíció csődnyilatkozata, beismerése annak, hogy már nincs olyan politikai projekt a tarsolyukban, amellyel a választókat 2006 őszéig meg tudnák győzni. Schröderék már kilenc tartományi választáson szenvedtek vereséget, s kétségbeesve küzdenek az életükért, azért, hogy a nagy megméretésen ne találtassanak könnyűnek. Ennek érdekében a választási harcot a „fekete köztársaság” elleni harc jelszavával fogják vívni, s minden bizonnyal teljesen a bukott Schröderre fogják szabni. Érezhetően abba az utcába kívánják beterelni a kampányt, amely a szociáldemokraták megszorító reformpolitikája, a szociális államot karcsúsított formában meghagyó politika és az ellenzék „piaci radikalizmusa” közti választásra akarják kényszeríteni a németeket. Ezt fejelnék meg azzal, hogy ha a franciák többsége vasárnap elutasítja az európai alkotmányt, akkor Schröder szerepe az európai színpadon az elkövetkezendő hetekben az eddiginél is fontosabb lesz. Kérdéses persze, hogy képes lesz-e azt belpolitikailag is kamatoztatni?

Schröder csak a csodában bízhat. Egyértelműen megbukott a német politikai porondon. Mutatja ezt két tény is. Egyrészt az, hogy a frankfurti tőzsde árfolyam-emelkedéssel reagált az esetleges kormányváltásra, másrészt a friss közvélemény-kutatások szerint az ellenzéki konzervatívok, a CDU–CSU tandem akár abszolút többséget is szerezhet a Bundestagban. A kancellár és a kormányzó koalíció mélyrepülésének alapvető oka, hogy a német gazdaság rendkívül rosszul teljesít, óriási, csak Észak-Rajna-Vesztfáliában egymillió, összesen majdnem ötmilliós a munkanélküliség. A Németország versenyképességét helyreállítani hivatott Agenda 2010-es reformcsomag hatásaiból a jóléti állam lebontása már érződik, az ígért és elengedhetetlen strukturális változások azonban nem látszanak. A hangzatos kijelentések, a sokszor (lásd Irak) a nemzeti lelkületre is apelláló retorika sem nagyon mentheti már meg Schrödert. Legutóbb a Zöldek még megtették neki azt a szívességet, hogy kihúzták a csávából. Mára azonban ők is elkoptak. Mint ahogy a társadalmi szolidaritást elvileg fő értéknek tartó híveinek egy része is elfordult tőle. Egy baloldali párttól ugyanis nehezen viselik el ezt az élkapitalista mentalitást. Az ország másik fele ugyanakkor a hatékonyságot, az átalakítás vontatottságát kéri rajta számon. Kevesebb píárt és több tettet várt volna el tőle. A szociáldemokraták napjai tehát meg vannak számlálva, és a konzervatív oldal hatalomra jutásával Németország újabb esélyt kap a fellendülés gyorsítására. Ezzel pedig most nemcsak a németek nyerhetnek, hanem egész Európa.