A háborúnak azonban még nincs vége: a vitás kérdéseket tisztáznunk kell még Szlovákiával és Ausztráliával is. Az ügyet az olaszok vitték az Európai Unió jogi fóruma elé, miután nem akarták elfogadni az Európai Közösséggel még 1993-ban kötött bormegállapodásunknak a tokaji névhasználatra vonatkozó, számunkra kedvezőtlen pontjait. A bíróság most az olaszok fellebbezését utasította el.
*
A testület azért vetette el a tilalom érvényessége ellen előterjesztett kifogásokat, mert megállapítása szerint a Tokaj elnevezés egy magyarországi földrajzi hely megjelölése, míg a Tocai egy szőlőfajta, amely nem élvezheti az EU-ban szokásos eredetvédelmet.
Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke örömmel üdvözölte a bíróság határozatát, hiszen a bírák már második alkalommal hoztak számunkra kedvező döntést. A szakember emlékeztetett azonban arra is, hogy a franciákkal nem akadt problémánk. Ellenben szlovák szomszédainkkal még küzdenünk kell, mert hiába sikerült tavaly nyáron tető alá hozni egy szerződést a tokaji borvidék kiterjesztésére, ami őket is feljogosítja a névhasználatra, Szlovákia eddig még nem hozta meg azokat az intézkedéseket, amelyek ezt lehetővé tennék. – A megállapodás óta leváltották az azt aláíró szlovák mezőgazdasági minisztert, és hiába készült egy új bortörvény, az nem tartalmazza azokat az elemeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szomszédaink is képesek legyenek olyan tokaji termelésére, amely valóban méltó a név használatára. Addig, amíg ezt a kérdést nem tisztáztuk, nem lehet azt mondani, hogy az ügyben felhőtlen a viszonyunk Szlovákiával – hangsúlyozta Urbán András. Hozzátette, a kérdés várhatóan heteken belül Brüsszel elé kerül.
A tokaji márkanévért vívott csaták azonban akkor sem érnek véget, ha Szlovákiával végül sikerül rendezni a még fennálló vitás kérdéseket. Tavaly új szereplőként tűnt fel Ausztrália, ahol szintén előállítanak Tokay elnevezésű borokat, annak ellenére, hogy az ausztrál elnevezés – az olaszhoz hasonlóan – szőlőfajtát jelöl, nem bormárkát. Ebben a kérdésben már fellépett az agrártárca, amelynek segítségére lesz az EU, mert egy csomagban tárgyalja a kérdést az ausztrálokkal olyan vitatott nevekkel együtt, mint például a Cognac vagy a Champagne.
Az Európai Bíróság olasz tokajira vonatkozó ítélete szerint az EU–magyar bormegállapodás megkötésének idején az olasz megnevezések nem minősültek földrajzi megjelölésnek, hanem egy Olaszországban elismert szőlőfajta nevei voltak. A Tokaj megnevezés viszont szerepel a megállapodásban, a magyar borokra vonatkozó földrajzi megjelöléseket tartalmazó mellékletben. A bíróság arra is emlékeztetett, hogy a tilalom bevezetésére tizenhárom éves átmeneti időszakot állítottak fel, a Tocai friulano és a Tocai italico helyettesítésére pedig alternatív kifejezések állnak rendelkezésre.

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?