Stabilitási aggodalmakat vet fel a magyar gazdaság állapota – derül ki a Merrill Lynch befektetési bank új térségi jelentéséből. A cég londoni irodája által összeállított piaci helyzetelemzés májusi kiadásában az áll, hogy a gazdaság lendülete az idén tovább gyengült, a növekedés üteme 3 százalék közelébe lassul – idézi az MTI a felmérést.
A bizonytalanságot fokozza, hogy a statisztikai hivatal „állítólag ellentmondásos módszertani változtatásokat alkalmaz, amelyek javították a tavalyi GDP-adatokat”. A Merrill Lynch a költségvetés eddigi idei teljesítményét – azt az előrejelzést, hogy áprilisban teljesülhetett az éves államháztartási deficitcél 71 százaléka – drámai romlásnak nevezi ahhoz képest, hogy a 2004-es időarányos hiány az éves cél 42 százaléka volt. A bank úgy ítéli meg, csodának kellene történnie ahhoz, hogy tartani lehessen az idei éves hiánycélt, amely hivatalosan 4,7 százalék. A Merrill Lynch 5,5 százalékos központi hiányt vár 2005 végére. A cég szerint a 2005-ös hiány, ha nem lesznek kiigazító intézkedések, a hat százalékot is elérheti.
Tény – állapította meg az elemzés –, hogy bizonyos idei kifizetéseket előre hoztak a január– áprilisi időszakra, ám ugyanez igaz a bevételekre is; például 125 milliárd forintnyi autópálya-koncessziós díjat „jelentések szerint” áprilisra hoztak előre. A Merrill Lynch aggályosnak tartja, hogy a piacok és a külföldi elemzők már nem hisznek a költségvetési adatok valódiságában.

Agyevő amőba, malária, zika – nem kell félni az utazástól, de az óvatosság nem árt