A szabad demokraták bíznak Magyar Bálintban

Az SZDSZ töretlenül bízik Magyar Bálintban, Kuncze Gábor pártelnök szerint az oktatási miniszter azonban hibázott, amikor „feltételezte, hogy olyan országban élünk, ahol rendben zajlanak a dolgok”. A szakminiszter nem érzi magát felelősnek az érettségi botrányért, az MSZP-ben ugyanakkor visszafogottabban nyilatkoznak a kérdésről, egyes hírek szerint már keresik Magyar Bálint utódját.

Török László
2005. 05. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kívánok ebben a helyzetben meghátrálni, nem fogom a gyeplőt a lovak közé dobni – mondta tegnap Magyar Bálint arra a felvetésre, hogy a kormánypártokban egyre erősödik a vélemény, le kellene mondania az érettségi botrány miatt. Az oktatási miniszter – aki hétfőn még úgy nyilatkozott, hogy „a fejébe kerülhet”, ami történt, később viszont „terrorista támadásról” beszélt – kifejtette: őt felelőssé tenni a történtekért olyan lenne, mint azt az üzlettulajdonost, akihez betörtek. A tárcavezető arra a kérdésünkre, hogy miért nem azt a módszert alkalmazták korábban is, hogy közvetlenül a vizsga előtt nyomtatják ki a tételeket, elmondta, hogy a mentő nem egy normális közlekedési eszköz. Nem ez a normális rendje az érettségi lebonyolításának, viszont a jelenlegi helyzetben nem volt más lehetőségük.
Kuncze Gábor SZDSZ-elnök az Origónak nyilatkozott a botrányról: „Nem merült fel sem a pártban, sem a miniszterelnökben, hogy a történtek miatt Magyar Bálintnak távoznia kellene posztjáról.” A politikus reméli, hogy a vizsgálat tisztázza, ki szivárogtatta ki a tételeket. Kuncze szerint párttársa csak abban hibázott, hogy feltételezte: „olyan országban élünk, ahol rendben zajlanak a dolgok”. A pártelnök úgy látja, hogy az Oktatási Minisztériumot nem terheli felelősség, ennek ellenére a tanulságokat le kell vonni.
Az SZDSZ ügyvivői testülete is kiállt Magyar Bálint mellett. A párt „mélységesen elítéli azokat, akik felelőtlen cselekedetükkel veszélyeztették több mint százezer érettségiző diák és tanáraik munkáját, valamint megpróbálták lejáratni az ország egyik jelentős és méltán elismert intézményét” – olvasható tegnap esti közleményükben.
A liberálisok alapállásához képest sokkal visszafogottabban nyilatkoznak MSZP-s politikusok Magyar felelősségéről. Információink szerint a szocialistáknál már a lehetséges utódról beszélnek. Az oktatási miniszteri posztra Horn Gábort vagy Fodor Gábort várják.
Hiller István szerint egyelőre legfontosabb az érettségi feltételeinek biztosítása, minden más kapcsolódó kérdés majd csak a vizsgák befejezése után válhat időszerűvé.



Pervesztés. Közigazgatási pert nyert Magyar Bálint oktatási tárcájával szemben a Magyarországi Református Egyház, amely azt sérelmezte, hogy a tárca két éven keresztül megvonta a kiegészítő támogatást a felekezet több gyógypedagógiai tevékenységétől. A Fővárosi Bíróság tegnapi határozata jogerős.
Amint annak idején lapunk nyomon követte, az Oktatási Minisztérium 2003 és 2004 során nem folyósította azt a kiegészítő támogatást, amelyet a korai fejlesztés, illetve fejlesztő felkészítésért korábban mindig megkaptak a súlyos születési rendellenességgel született gyermekekért, illetve halmozottan sérült fiatalokért terhet vállaló egyházi intézmények. A tárca azt is megkérdőjelezte, hogy ezek gyógypedagógiai tevékenységek. Emiatt Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke annak idején tárgyalási lehetőséget kért a tárcától, de az nyomban államigazgatási eljárás keretében, azaz határozatilag utasította el az elmaradt járandósággal kapcsolatos igényt. Erre az egyház fellebbezett. A fellebbezést már maga Magyar Bálint miniszter utasította el a 55 millió forintos finanszírozási kérdésben. Az egyház csak ezek után terelte jogi útra a kérdést.
A Fővárosi Bíróság tegnap megállapította, hogy nem volt jogszabályi alapja a szóban forgó támogatási formák megszüntetésének, a korai fejlesztést és fejlesztő felkészítést közoktatási, tehát támogatandó feladatként kell értelmezni. Tehát új eljárásra kötelezték a minisztériumot. A döntés örvendetes a legkiszolgáltatottabb gyermekek és szüleik számára is – kommentálta a megnyert közigazgatási pert Papp Kornél, a zsinati iroda oktatási vezetője, aki szerint az ügy egyik tanulsága, hogy a szaktárcának meg kellett volna hallgatnia a reformátusok szakmai érveit, mielőtt merev elutasító határozatokat hoz. Tavaly egyébként beszámoltunk arról, hogy a tárca akkori államtikára egy, az ügyben történt interpellációra válaszolva sértő hangon szólt az egyház oktatási szakemberéről. (J. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.