Magyarország eljutott egy olyan pontra, amikor változtatni kell. Az alapvető probléma az adók mértékével és az adózás rendszerével van, ez akadályozza a gazdaság fejlődését. Az adóelkerülés valós oka az, hogy nem reális az adóteher – mondta tegnap Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a küldöttgyűlésen kiemelte: már két esztendővel ezelőtt letették versenyképesség-növelő javaslataikat a kormány asztalára, amelyben elképzeléseik forrásait is megjelölték. – Aki határozottan cselekszik, megkapja a vállalkozói társadalom támogatását – jelentette ki Demján Sándor. A kormányzati bevételek növelésével a gazdaság szereplői csak akkor értenek egyet, ha együtt jár az adószint csökkenésével. Ha viszont a költségvetés pluszforrásai csak az apparátus terebélyesedését szolgálják, ellenzik a kabinet szándékát. Demján aláhúzta: az áfaviszszatartás morális csőd, amely a végét jelentheti az állam és a gazdaság kapcsolatának.
Az ügyvezető elnök megjegyezte: sokan vitatkoznak arról, hogy szükség van-e a száz lépésre, vagy inkább néhány nagyobb intézkedés lenne indokolt. A VOSZ szerint fontos, hogy Gyurcsány Ferenc néhány nagyobb lépésre is vállalkozzon. Az érdekképviselet hiányolja, hogy nincs szakmai egyeztetés, az ugyanis nem állapot, hogy a kormányzati bejelentés előtt egy nappal kapják meg az elképzeléseket véleményezésre. Az ügyvezető elnök kiemelte, hogy a közszférában, az önkormányzati rendszerben a szükségesnél többen dolgoznak, és jelentős létszámleépítésre lenne szükség, amivel ezermilliárd forintot lehetne megtakarítani. Demján kritikával illette az iskolai képzés rendszerét, mert diplomástúlképzés folyik, miközben egyre kevesebb a szakmunkás. Rámutatott, hogy aki az okosak és a szorgalmasak arányát megsérti, kudarcra van ítélve.
Gyurcsány újabb bejelentést vagy programot – ahogy azt sokan várták – nem ismertetett beszédében. A miniszterelnök kiemelte: a 100 lépés egyike sem reform, és nem is rendszerváltás, viszont együttesen a program több mint reform. Arról szól, miként rendezzük be közös dolgainkat, kinek mi a dolga és felelőssége. Az áfavisszatartásról kijelentette: az új pénzügyminisztertől kérte, hogy fizessenek vissza minden áfát, és a kifogásolt eljárásra még egyszer nem kerülhet sor.
A miniszterelnök – szemben a vállalkozókkal – az adószint mértéke és az adófizetési hajlandóság között nem lát összefüggést. Ismertette: az adó- és járulékrendszert két-három lépcsőben kell átalakítani. Egyes lépésekre idén, a nagyobbakra jövő januártól, a fennmaradó változtatásokra pedig 2007-től kerülhet sor. A közbeszerzési törvény átfogó módosításának szükségességét is kiemelte, amely ősszel történhet meg. Fontosnak nevezte az átláthatóságot és a verseny megteremtését. Arra biztatta a magyar cégeket, álljanak össze, hiszen szövetségben sikeresebbek lehetnek a multikkal szemben. Lepsényi István, a VOSZ közgyűlésen megválasztott új soros elnöke a fórum szünetében kiemelte: szükséges a kisvállalkozások támogatása, mert hatalmas lehetőségek előtt áll e szektor. Csupán a járműgyártásban húszmilliárd eurós beszerzési igényre lehet számítani régiónkban a következő években.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó