Az iraki élelem bére

Korrupció vádjával illetett két európai politikust az olajat élelmiszerért nevű ENSZ-programot vizsgáló bizottság. Az amerikai szenátorokból álló testület szerint a brit George Galloway mellett Charles Pasqua volt francia belügyminiszter összesen tizenegymillió hordó olaj viszonteladási jogát kapta volna meg közvetlenül Szaddám Huszeintől.

Hírösszefoglaló
2005. 05. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

George Galloway, akinek barátságát az amerikai vizsgálóbizottság szerint Szaddám Huszein több millió hordó olajat képviselő utalványokkal jutalmazta, megvetéssel reagált a megbélyegzésre. Véleménye szerint talpnyaló republikánus bizottság rágalmazta meg Bush elnök utasítására. A brit média komolyabban veszi a megállapítást, tudván, hogy a bizottság természetesen pártközi, és tagjai között tekintélyes demokrata párti szenátorok is szerepelnek.
Az egykori munkáspárti képviselő decemberben rágalmazási pert nyert a Daily Telegraph című napilap ellen, amely Szaddám Huszein ügynökének titulálta. Galloway a múlt heti választáson azzal szerzett meglepetést, hogy Respect nevű pártja jelöltjeként London egyik választókerületében legyőzte a munkáspárti jelöltet.
*
A szenátusi albizottság megállapítása szerint Galloway saját jótékony célú alapítványát használta fel az olajutalványokból származó pénz „mosására”. A brit közvélemény nem felejtette el, hogy a baloldali képviselő 1994-ben ezekkel a szavakkal üdvözölte Szaddám Huszeint: „Tisztelettel adózom az ön bátorságának, erejének és elszántságának.”
Charles Pasqua volt francia belügyminiszter is részesült Szaddám Husszein több millió hordó olajának kereskedési jogából, a volt iraki rezsimet támogató politikájáért cserébe – állítja az amerikai szenátus vizsgálóbizottsági jelentése, amelynek részleteit a Libération tegnapi számában hozta nyilvánosságra. A dokumentum többek között Bernard Guillet, a volt francia belügyminiszter diplomáciai tanácsadója szavaira hivatkozik, aki Pasquát képviselte volna Irakban az olajüzletről való tárgyalásokon, bár a szerződéseket hivatalosan a svájci Genmar társasággal írták alá.
Guillet-t április 26-án tartóztatták le a hatóságok a korrupciós olajüzletben való részvétel gyanújával. A letartóztatás napján és az amerikai jelentés nyilvánosságra hozatalát követően Charles Pasqua – aki a szenátus tagjaként mentelmi jogot élvez – cáfolta, hogy érintett lenne az ügyben.
A Libération vélekedése szerint Norm Coleman, a szenátusi vizsgálóbizottság elnöke azért vádolta meg a francia politikust, hogy elterelje a figyelmet az amerikai érintettségről a korrupciós botrányban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.