Könyörgés című értekezésében Berecz János amellett érvel, hogy nagykoalícióra kell törekednie a Fidesznek és az MSZP-nek, mert a nemzet érdeke ezt követeli meg tőlük. Az egykori KB-titkár azt javasolja, hogy a politikusok tegyék félre személyes sérelmeiket, akadályozzák meg a „leleplező brigádok” tevékenységét, és ébredjenek rá arra, hogy „mindnyájan magyarok vagyunk”. A lakosság jelenlegi vészesen megosztott helyzete ellenségeinknek és ellenfeleinknek kedvez – olvasható a cikkben, amely rámutat arra is, hogy az ország jelenlegi megítélése katasztrofális. Berecz megdöbbentőnek tartja azt is, hogy vezető politikusok és egyházi vezetők a közös fellépés helyett megosztják a határon túli magyarságot is. „Gyűlölködés határozza meg az anyaország és az elszakított, kisebbségi magyarság közötti kapcsolatokat” – írta.
A szerző kitér a kisebbik koalíciós pártra is, de gyakorlatilag kizárja azon politikai erők táborából, amelyeket a nemzeti érdekről és a magyarság jövőjéről való diskurzusba érdemes bevonni. Hasonlóan a Szili Katalin államfőjelölése miatt tollat ragadó Suchman Tamás és Toller László MSZP-s politikusokhoz, úgy látja, hogy a liberálisok minden eszközzel, akár még zsarolással is azon dolgoznak, hogy bel- és nemzetpolitikai kérdésekben diktáljanak. Berecz szerint a „törpe párt” jó néhány politikusa képtelen felismerni a „nemzeti elkötelezettség minimumának a feladatait”.
Nyakó István, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni az írásban foglaltakra. – Szerencsére nem Berecz János és társai határozzák meg a közélet jelenlegi stílusát, ezen már Magyarország túljutott – mondta lapunknak Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője a volt KB-titkár kijelentéseit abszurdnak tartja, amelyeket még kommentálni is felesleges.

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter