Hetvennégy európai parlamenti képviselő bizalmatlansági indítványt nyújtott be José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ellen. Az ügy egy egyszerű kérdésfeltevéssel kezdődött még februárban, amikor Nigel Farage, az Európai Parlament Függetlenség és Demokrácia (IND/DEM) elnevezésű csoportjának társelnöke kérdést tett fel a bizottság elnökének, hogy a bizottság tagjai, amióta kinevezték őket, milyen szívességeket fogadtak el. Az érvényben lévő amszterdami egyezmény 213. (2) pontja ugyanis kimondja, hogy a bizottsági tagoknak minden külső befolyástól teljesen függetleneknek kell lenniük, és – például – egy jachtkirándulásra való meghívás veszélyeztetheti ezt a függetlenséget. A késve megérkezett válasz szerint a bizottsági tagok semmit nem követtek el, ami sértené a függetlenségüket. Farage azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és ki is derítette, hogy Barroso még tavaly augusztusban elfogadott egy meghívást Szpirosz Latszisz görög hajómágnástól egy jachtkirándulásra. A dolog a szocialista parlamenti csoport vezetőjének, Martin Schulznak is feltűnt, és szóvá is tette, különösen azért, mert a tengeri ügyeket éppen Barroso felügyeli. Barroso azonban Josep Borrellnek, az Európai Parlament elnökének írott levelében tagadta, hogy bármi rosszat elkövetett volna. Ezután derült ki, hogy nem sokkal az említett jachtkirándulás után Latszisz egyik cége tízmillió euró támogatást kapott. Farage Barroso szóbeli meghallgatását kérte, amit azonban a parlament jelentős többséggel elutasított. Ekkor kezdte meg az IND/DEM csoport az aláírások gyűjtését a bizalmatlansági indítvány benyújtásához. Maga az IND/DEM csoport 36 tagjával kevés lett volna egy bizalmatlansági indítvány benyújtásához, amelyhez a parlamenti tagok tíz százaléka szükséges, kapott segítséget azonban a baloldaliak és a zöldek csoportjától, de a bizalmatlansági indítványt támogatták néhányan az európai néppártból is. Az indítvány hatására Barrosónak most már kötelessége megjelenni a parlament előtt.
Barroso ügyes politikus, és ki fogja magát vágni valahogy. Az ügy nem is igazán jelentős, azonban olyan, mint a jéghegy csúcsa, parányit sejtet abból, hogy mi lehet a mélyben, ameddig az európai honatyák nem látnak el. Az igazi probléma az üzleti világ és az politikai elit összefonódása az európai nyilvánosság és az azt kifejező Európai Parlament háta mögött. Barroso jachtkirándulásánál sokkal fontosabb esemény például a Bilderbergek (európai és amerikai üzleti és politikusi elit) évi rendszeres találkozója, amelyről semmilyen híradás nem jelenik meg, vagy az Európai Bizottság keretében működő, mintegy 1800 munkabizottság, ahonnan az unió gazdaságpolitikáját irányító kezdeményezések származnak, amelyekben európai üzleti körök képviselői vesznek részt. Ezek munkája sem nyilvános. S hogy az egészből egy átlag magyar mit tudhat meg, azt jól jelzi a közszolgálati rádió brüsszeli tudósítójának beszámolója, amelyből egyebek mellett az derül ki, hogy „botrányt kreáltak Barroso tavalyi nyaralásából”, illetve hogy „a brit, úgynevezett függetlenségi párt vezetője – aki szíve szerint szétrobbantaná az uniót, de azért ott van az Európai Parlamentben, és felveszi képviselői fizetését – minden áron napirenden akarja tartani az elemzők szerint már lefutottnak tekinthető ügyet”.
Az európai alkotmány elfogadása még nagyobb hatalmat adna a bizottságnak, és nagyobb lehetőséget nyújtana a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament (tehát az európai közvélemény) által nem ellenőrizhető és nem befolyásolható intézkedések meghozatalára. Ezek azok a problémák, amelyek miatt számosan – közülük egyedüli parlamenti csoportként az IND/DEM – az európai alkotmány elfogadása ellen küzdenek.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó