David Trimble, az Ulsteri Unionista Párt (UUP) elnöke bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután választókerületében vereséget szenvedett protestáns vetélytársától. Az északír polgárháborút lezáró, 1998-as nagypénteki megegyezés egyik vezéralakjának pártja szintén csúfos vereséget szenvedett a minapi brit választásokon: mindössze egy mandátum jutott nekik az alsóházban. David Trimble tizennégy éven át képviselte az Upper Bann-i választókörzet polgárait. A mostani győztes, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) milliomos jelöltje, David Simpson több mint 16 ezer szavazatot kapott, míg Trimble mindössze 11 ezret. Észak-Írországban a radikálisok soha nem tapasztalt győzelmet arattak. A protestáns oldalon a katolikusgyűlöletéről elhíresült DUP kilenc parlamenti helyet szerzett meg. A katolikus közösségen belül előretört az IRA politikai szárnya, a Sinn Féin, amely öt westminsteri mandátumhoz jutott, míg a mérsékelt SDLP csak háromhoz. Ez gyakorlatilag az északír békefolyamat végét jelentheti, hiszen a DUP nyíltan ellenzi a nagypénteki megegyezést, az IRA pedig továbbra sem szolgáltatja be fegyvereit.
Időközben a Sunday Times megszellőztette, hogy egy éven belül távozásra akarja rászorítani Tony Blair brit kormányfőt saját, munkáspárti frakciójának több tagja, de lehet, hogy Blair már a nyáron lemond. A vezető vasárnapi brit lap szerint a kormánypárti képviselőket a csütörtöki választáson elszenvedett munkáspárti mandátumveszteség indította arra, hogy a miniszterelnök mielőbbi távozását próbálják kieszközölni. A Labour és Tony Blair történelmet írt azzal, hogy a brit politikatörténetben első ízben egymás után háromszor sikerült választásokat nyernie, de a párt alsóházi többsége az eddigi 161 főről 66-ra olvadt.

Magyar Pétert végképp nevetségessé tette Deák Dániel