Internethasználók biztonságát szolgálja elsősorban az a keretmegállapodás, amelynek szövegét a hét közepén írták alá az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Magyar Tartalomipari Szövetség (Matisz) képviselői. A szerződés egyik pontjának értelmében a Matisz egy olyan tájékoztató honlapot működtet, amely részletesen ismerteti, hogy hová fordulhat és mit tehet az, aki a világhálón jogellenes, visszatetszést keltő vagy morálisan elfogadhatatlan szöveget, képet, filmet talál – nyilatkozta lapunknak Habenicht József, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elemző, értékelő, internetfigyelő osztályának vezetője.
A tartalomszolgáltató szövetségnek semmiféle hatósági jogköre nem lesz, nem vesz át a rendőrségtől még részfeladatokat sem, hanem megszűri a tudomására jutó információkat, és csak a valóban a bűnüldözőkre tartozó adatokat továbbítja az ORFK-nak. Ami ezen a körön kívül esik, arra ők adják meg a választ.
Az internet egyre népszerűbb, ugyanakkor egyre több veszélyes és illegális tartalom jelenik meg rajta – mondta az osztályvezető. Ezért hozták létre a www. internethotline.hu webcímet. A szerzői jogok védelme, a gyermekpornográfia elleni küzdelem, a rasszista megnyilvánulások megakadályozása és a drogok reklámozásának tilalma európai uniós kötelezettség. Nagy az igény a társadalomban a biztonságos internetezés megteremtésére, a szülők is féltik a gyermekeiket a megbotránkoztató, például az erőszakot dicsőítő oldalaktól. Jó, ha tudják az emberek, hogy van mód ezek elterjedésének megelőzésére – hangsúlyozta Habenicht József.
A Matisz mindezen felül igyekszik rábírni a tárhelyszolgáltatókat, hogy ők is próbálják megakadályozni a jogba vagy az erkölcsbe ütköző kommunikáció kialakulását.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon