Péntektől egy, az Orbán Viktor pártelnök évértékelő beszédét megelőző országjáráshoz hasonló rendezvénysorozatot indít a Fidesz a fővárosban. Mint megtudtuk, a Budapest-fórum keretében nyár végéig összesen 232 rendezvényt szervez a Fidesz által létrehozott Új Budapest Központ. Várhatóan öt-hat Budapest-fórumot tartanak majd Orbán Viktor, a Fidesz elnökének részvételével. Úgy tudjuk, hogy nemcsak arculatában emlékeztet majd a Budapest-fórum a volt kormányfő évértékelője előtti országjáráshoz: ez alkalmakkor is tematikus beszélgetéseket terveznek. A pénteki nyitó fórumon, Soroksáron például a közlekedés és a lakóhely kapcsolatáról lesz szó, így annak helyszínére HÉV-vel érkezik majd Orbán. A Budapest-fórum mottója: „Most önöké a szó, hallgassuk meg egymást!” Az érdeklődők sms-ben is tehetnek fel kérdéseket a nagyobbik ellenzéki párt elnökének.
Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, a nemzeti konzultáció részét képező Budapest-fórum szándékaik szerint munícióval szolgál a várhatóan októberre elkészülő Budapest-tervhez. Emlékezetes, a terv elkészítését a Fidesz nevében korábban egy négypárti egyeztetésen ajánlotta fel Orbán Viktor a miniszterelnöknek.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán