Célkeresztben a vendéglátóipar?

Tiltakozást váltott ki a vendéglátós szakmában a kormány javaslata, miszerint a borravaló mértéke nulla és 15 százalék között lesz, s ezt az üzleteknek fel kell majd tüntetniük a számlán és az étlapon is, a pincéreknek pedig adózniuk kell utána. Az érintettek szerint viszont az alkalmazottak alulfizetettek, az ágazat pedig túladóztatott.

Csákó Attila
2005. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakemberek úgy látják, hazánkban már eddig is magas volt az áfatartalom, s ha a számlaértéket a kötelező borravalóval is megemelik, azzal versenyhátrányba kerülnek a cégek a szomszédos országok vállalkozóival szemben. A javaslat a szolgáltatás színvonalának csökkenéséhez vezethet, hiszen amíg eddig a pincér érdekelt volt abban, hogy a maximumot nyújtsa a vendégnek, a jövőben nem lesz az. Továbbá növeli az árakat és az adminisztrációt. Elképzelhető, hogy lesznek olyan üzletek is, amelyekben a nulla százalékot választják, hogy elkerüljék a felesleges adminisztrációt, miközben a régi borravalós rendszert is fenntartják.
Bővebben a 13. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.