Csökkenhet Ferihegy földterülete

A kormány által elfogadott tervezet szerint a légi közlekedésről szóló törvény módosításával részletesen szabályoznák, hogy milyen ingatlanok tartoznának a Ferihegyi repülőtérhez. A tervezet egyik változata szerint a teljes földterület az eddigiektől eltérően nem maradna állami tulajdonban.

Putsay Gábor
2005. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság értékesítésének még csak az előkészítése kezdődött meg, a kormány már elfogadta a légi közlekedésről szóló törvénymódosítás tervezetét, melyben a repülőtér vagyoni helyzete is szerepel. Az új törvénybe a repülőtérre vonatkozó külön rendelkezést iktatnak be, ami részletesen taglalja, hogy mi képezi az állam kizárólagos tulajdonát. Egyelőre két változat szerepel a tervezetben, az egyik szerint az állami tulajdonban a repülőtér földterülete, futópályái, gurulóútjai és forgalmi előterei maradnak. Ezeken kívül szintén az állam kizárólagos tulajdonát képezik majd a távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezések. A másik javaslat szerint viszont nem a teljes földterület, hanem csak a kifutópályák, a gurulóutak és a forgalmi előterek elhelyezésére szolgáló ingatlanok képeznék a közvagyon részét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.