Végre kimondta a Gyurcsány-kabinet, hogy egy térség lesz a főváros és Pest megye – tudatta Demszky Gábor egy dunai hajóúton. Nem sokkal később Batiz András cáfolta a főpolgármester szavait: nincs még semmilyen kormánydöntés, a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése – amely ellenzi a tervet – közölte, hogy még folynak az egyeztetések, és nincs tudomásuk semmilyen kormánydöntésről az ügyben.
A főpolgármester tegnap a Podmaniczky-terv kapcsán üzletemberek és városházi szakemberek előtt azt is bejelentette: kilenc év alatt 2100 milliárd forintot fordítnak Budapesten fejlesztési beruházásokra, amelyből 600 milliárd lesz önkormányzati, a többit állami, uniós és magántőke adja. Hét kiemelt fejlesztési területet jelöltek ki. Ezek közé tartozik a 4-es metró vonala, Észak-Budapest, ahol az aquincumi híd épülne, rehabilitálnák az óbudai gázgyár, valamint a mocsáros dűlő területét. A belvárosban forgalomcsillapítást és a kiskereskedelem fejlesztését ígérte a főpolgármester, a Moszkva tér átépítéséhez hasonlóan.
*****
Kizárnák Atkárit az SZDSZ-ből? Felvetődött a fővárosi SZDSZ-frakcióban, hogy kritikus nyilatkozatai miatt kizárják a képviselőcsoportból Atkári János főpolgármester-helyettest, akit már több feladatkörétől megfosztottak a fővárosi önkormányzatnál – értesült az InfoRádió. Böhm András szabad demokrata frakcióvezető nem nyilatkozott.
Atkári János lapunknak elmondta: Böhm hallgatása számára azt jelenti, hogy vagy valóban nincs ilyen kezdeményezés, vagy pedig ha mégis, akkor ezt a magatartást nem díjazza. Ha létezik ilyen törekvés, álljanak elő azzal – tette hozzá.
Demszkyt gyorsan megcáfolták
Nincs kormánydöntés arról, hogy a főváros és Pest megye egy régiót alkotna majd – ezt Batiz András kormányszóvivő jelentette be, cáfolva Demszky Gábort. Újabb ígéret hangzott el tegnap a Moszkva tér átépítésére.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!