Állásfoglalásért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) fordult e héten az Union Biztosító, mert igazságtalannak érzik, hogy egy rendelet szerint büntetniük kell azon ügyfeleiket, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk megkötésétől számított 90 napon belül nem nyújtották be kártörténeti igazolásukat új biztosítójukhoz – mondta Zsoldos Miklós. A társaság elnök-vezérigazgatója aláhúzta: azokat ugyanis, akik múlt év végén biztosítót váltottak, de három hónapon belül nem adták be új társaságukhoz előző biztosítójuktól kikért kártörténeti igazolásukat, a legrosszabb, malus 4 kategóriába lennének kénytelenek sorolni. Zsoldos aláhúzta: azt szeretnék elérni, hogy eltérhessenek e szabálytól, s újabb lehetőséget adjanak ügyfeleiknek, hogy azok pótolják a hiányosságot. Hozzátette: a biztosítók ugyanis nem hatóságok, ám e rendelet alapján most mégis „büntetni” lennének kénytelenek. Holott a kockázatközösség szempontjából a károkozásnak kell meghatározni egy-egy ügyfél bonus-malus besorolását, s nem a rendeletek ismeretének. A probléma tízezreket sújt a honi biztosítási piacon, ráadásul éveken át.
Zsoldos Miklós példával szemléltette a díjnövekményt: egy fővárosi 37 éves nő, 17 éves jogosítványnyal, 1600 köbcentis Peugeot 307-es autója után eddig bonus 4-ben 55 ezer forintot fizetett, ám a jövőben 139 ezret kénytelen leróni. Három év alatt az „összbüntetése” pedig eléri a 188 ezer forintot. Sőt, van olyan ügyfél, akinek egy év alatt 200 ezer forint a többletköltsége. Az Union azt is javasolja, hogy a jelenlegi bonyolult és nem EU-konform rendszer helyett a bonus-malus nyilvántartást a Belügyminisztériumnál tartsák nyilván, hiszen ott már amúgy is rendelkezésre áll egy adatbázis a gépjárműparkról. Binder István, a PSZÁF szóvivője lapunknak elmondta: az Union „nyitott kapukat dönget” beadványával, mert a felügyeleten belül egy bizottság foglalkozik a kötelező biztosítással, s így a javaslattal is. A felügyelet azonban nem jogalkotó, így a végső döntést nem ők hozzák meg.

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban