Az elsődleges vizsgálatok alapján cannabis- és amfetamin- származékokat fogyasztott az a negyvenkét fiatal, akiket szombaton egy tanyán vettek őrizetbe a Csongrád megyei Sándorfalva közelében – közölte az MTI-vel M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A rendőrség állampolgári bejelentés alapján értesült arról, hogy egy alkalmilag szerveződött társaság egy dóci tanyán kábítószer-fogyasztással egybekötött mulatságot szervezett péntek éjjelre. Kiderült: a nyílt terepen összeállított táborszerű helyen már korábban is tartottak hasonló jellegű összejövetelt.
A sajtóreferens elmondta: az összehangolt akció annak ellenére sikeres volt, hogy a szórakozó társaság alkalmi őrei folyamatosan figyelték a környéket, és próbálták kiszűrni a nemkívánatos személyeket. A kommandósoknak azonban sikerült megközelíteni és körbezárni a területet, és lecsaptak az ötvenhét szórakozóra. A főként 20-30 éves fiatalokból álló társaságot a szegedi rendőrkapitányságra előállították – jegyezte meg M. Toronykőy Márta. Az igazságügyi orvos szakértő által elvégzett gyorsteszt 42 gyanúsítottnál mutatott ki kábítószer-fogyasztást.
A szegedi és a környékbeli településekről érkezett fiataloknál házkutatásokat tartottak, de a helyszínen parkoló kocsik átvizsgálása is eredményt hozott – fejtette ki a sajtóreferens. Lefoglaltak néhány lőszert, egy vadászpuskát, valamint kábítószergyanús növényi törmelékeket és a fogyasztáshoz használt különféle eszközöket. A Csongrád megyei rendőrség kábítószerrel visszaélés vétsége miatt indított eljárást.

Fürdési tilalmat vezettek be egy népszerű balatoni strandon