Az utóbbi öt esztendőben megduplázódott a bíróságok által nyilvántartott társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, köztestületek, szakszervezetek, pártok és egyházak száma – nyilatkozta a távirati irodának Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke azzal kapcsolatban, hogy megjelent a témával foglalkozó könyvének új kiadása. A főbíró elmondása alapján hazánkban több mint százezer civil szervezet működik, amelyek évente mintegy félezermilliárd forinttal gazdálkodnak, miközben ez az összeg fél évtizede még csupán 350 milliárd forint volt. Lomnici hangsúlyozta: a „civil Magyarország” az állami szervek ellenőrzése mellett jelentős szerepet játszik a gazdasági életben is, ráadásul ezen szervezetek véleménye, tapasztalatai, tárgyilagos kritikája fontos lehet a bíróságok számára. Hozzátette: a civilek hozzájárulhatnak az igazságszolgáltatás minőségének javításához is, amennyiben a bírójelöltek, bírák képzésében részt vesznek például emberi jogi szervezetek, a kisebbségekkel vagy a családon belüli erőszak kezelésével foglalkozó egyesületek. Lomnici kiemelte: a civil szféra több tíz milliárd forintnyi állami támogatást kap, és körülbelül ötvenezer embert foglalkoztat.
Egy napokban napvilágot látott kimutatás szerint a bíróságok mintegy 72 ezer civil szervezetet, 340 egyházat és egyházi szervezetet, valamint 30 ezer alapítványt és 161 pártot tartanak nyilván. Lomnici Zoltán úgy vélte, a bírósági nyilvántartás gördülékenyebbé vált, és csökkent az ezzel összefüggő panaszok száma. Hozzáfűzte: a Legfelsőbb Bíróság több száz, civil szférával kapcsolatos eseti döntését a jogszabály-előkészítésnél is figyelembe veszik a kodifikátorok.

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter