Ingatlanjaira vonatkozó elidegeníthetetlenségi tilalmának feloldását kérte a kormánytól a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A javaslatot a nagyobb szakszervezeti konföderációk, például a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is támogatta – értesült lapunk. A társadalmi szervezetek vagyongazdálkodásáról szóló törvény alá tartoznak a – még megmaradt – szakszervezeti ingatlanok is. Eszerint az állam által a szakszervezetek részére bocsátott ingatlanok tizenöt évig elidegeníthetetlenek, illetve abban az esetben, ha azokat mégis eladnák, két éven belül újat kellene vásárolni. A közelmúltban az MSZOSZ arra kérte Kiss Péter kancelláriaminisztert, valamint az MSZP Munka Világa munkacsoportját: módosítsák úgy a szabályozást, hogy azon ingatlanokra vonatkozóan szűnjön meg az elidegeníthetetlenség, amelyek fenntartása, felújítása gazdaságtalan a szakszervezetek számára. Gúr Nándor, a munkacsoport tagja elmondta: két hete egy salátatörvényben a parlament már el is fogadta a módosítást. Ezt megerősíti szakszervezeti körökből származó információnk is, miszerint a konföderációk vezetői és Gyurcsány Ferenc múlt pénteki, zárt ajtók mögött megtartott találkozóján Kiss Péter a kérés teljesítéséről tájékoztatta a résztvevőket.

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda