Az észak-olaszországi bergamói bíróság tegnapelőtti határozata szerint az írásaiban az iszlámot támadó Oriana Fallacinak a törvény előtt kell felelnie. Az írónőt Adel Smith, az Olaszországi Muzulmánok Szövetségének elnöke perelte be Az értelem ereje című könyvben megfogalmazottak miatt. Az iszlám egyértelmű sértegetése mellett az írás történelmi tényeket hamisít – véli Smith. Az amerikai The Washington Times szerint Ugo Fanuzzi, a muzulmán szövetség ügyvédje kijelentette, hogy Fallacit elsősorban a vallási hit támadása miatt vádolják, ám az sem kizárható, hogy a vallásgyűlölet felbujtásáért is felelnie kell. A hetvenöt éves Fallaci könyvében úgy vélekedik hogy az iszlám agresszív és terjeszkedő vallás, amelynek hívei tudatosan törekednek arra, hogy uralmuk alá hajtsák a keresztény világot. „Csak egyetlen iszlám létezik, punktum. Az egész iszlám egy tó, amelybe mi, ha így folytatjuk, végül belefulladunk.” A „mi” alatt az írónő Európát érti, amelyet gyáva és félelemtől reszkető Eurábiaként bírál.
A New Yorkban élő Fallaci a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után már írt egy nagy vihart kavart könyvet, a Harag és büszkeség címűt, amelyet a Washington Times Amerika-pártinak és iszlámellenesnek jellemez. A könyv több mint egymillió példányban kelt el Olaszországban. A muzulmán közösség legnagyobb megdöbbenésére Antonio Martino olasz védelmi miniszter dicséretben részesítette Fallacit, amiért a témában bátorsága volt véleményt mondani. A könyvben a Nyugat kultúráját az iszláméval szemben felsőbbrendűnek nevezi, a Nyugaton élő muzulmán emigránsokat pedig azzal vádolja, hogy „megsokszorozódtak, mint a patkányok” – közli a BBC.

Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten