Élénkülés lehet a vezetékespiacon

2005. 05. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A verseny élénkülésére, illetve a kiskereskedelmi árak csökkenésére számít a hírközlési hatóság a vezetékestelefon-piacon, azon változtatások hatásaként, amelyekről a híváskezdeményezés és -végződtetés területeken döntöttek. Ezeken a területeken eddig – főként az öszszekapcsolási feltételek miatt – az újólag piacra lépő cégek számára kedvezőtlenek voltak a feltételek. A híváskezdeményezés területén – itt a piacra lépő cég fizet percdíjat az előfizetői hálózattal rendelkező szolgáltatónak – a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóknak a referenciaajánlatokban szereplő díjakat és a szerződések feltételeit előzetesen jóvá kell hagyatniuk a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsával. A határozat szerint a jelentős piaci erővel bíró cégek kötelesek költségalapon meghatározni díjaikat. A hívásvégződtetés piacán – némiképp feloldva a korábbi monopolhelyzetet – e cégeknek az átláthatóságot, valamint az egyelő elbánást tette kötelezővé a hatóság. A korábbi koncessziós társaságoknak e területen is meghatározták a költségalapú árképzést és a díjak ellenőrizhetőségét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.