Elkerülhetetlen az iráni urándúsítás?

MTI
2005. 05. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A konzervatívok uralta iráni parlament vasárnap megszavazott egy törvényt, amely arra kötelezi a kormányt, hogy biztosítsa a nukleáris fűtőanyag előállítását, ezen belül az urániumdúsítást, aminek lehetőségét aggodalom övezi világszerte. A törvényt a jelenlévő 205 képviselő közül 188 szavazta meg, „Nagy az Isten!” és „Halál Amerikára!” kiáltások kíséretében. A törvény, amelynek címe „A békés célú atomtechnológia megszerzése”, kiköti, hogy „a kormány köteles ellátni a nemzetet a békés célú atomtechnológiával és biztosítani a fűtőanyag-termelési ciklust húszezer megawatt villanyáram előállításához”.
A döntést kényes időpontban hozták: Teherán bejelentette, hogy az urániumfeldolgozás felújítását tervezi, az Európai Unió pedig azzal fenyegetőzik, hogy ez esetben az ENSZ bírósága elé idézi Iránt.
Hamid Reza Aszefi iráni külügyi szóvivő ugyanakkor kijelentette, hogy országa folytatja a tárgyalásokat programjáról az EU-val, de „ez lesz az utolsó európai lehetőség”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.