Ígéretéhez híven tegnap – miután a parlament alsóháza nem szavazta meg önmaga feloszlatását, és ezzel az előre hozott választásokat – benyújtotta lemondását az államfőnek Marek Belka lengyel miniszterelnök. Aleksander Kwasniewski ezután – szintén a várakozásoknak megfelelően – bejelentette, hogy nem fogadja el a lemondást. Az elnök arra hivatkozott, hogy el akarja kerülni a politikai vákuumot, hiszen május 16–17-én Varsó ad otthont az Európa Tanács csúcsértekezletének. Belka a szejm megbízatásának lejártáig hajlandó hivatalban maradni.
Mindez azt is jelenti, hogy a népszerűségi listákat vezető jobboldali ellenzék akaratával ellentétben az alkotmányos időben, szeptember 25. és október 16. között lesznek a parlamenti választások, míg az elnökválasztásokat és talán ezzel egy időben az európai alkotmányról szóló referendumot várhatóan szeptember 25-én rendezik meg.
A kormányfő távozik pártjából is, a platformokra szakadt, a felmérések szerint az öt százalék alá csúszott Baloldali Demokratikus Szövetségből, s csatlakozik az új centrista formációhoz, a Demokrata Párthoz.

Párkány jövője a tét az agyevő amőba kapcsán indított vizsgálatban