Emlékezetserkentő volt KISZ-vezetőknek

Egy évig mentesítené a Fidelitas a munkaadót terhelő járulékok befizetése alól azokat, akik frissen diplomázott, illetve érettségizett fiatalokat alkalmaznak. Az MSZP viszont arra emlékeztetett: jelenleg ötvenszázalékos tb-járulék-kedvezményt kapnak a pályakezdőket foglalkoztatók az első kilenc hónapban.

Dénes Zoltán
2005. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mára a fiatalok munkanélküliségi rátája kritikus szintet ért el, s az esélyegyenlőségi minisztérium Ifjúság 2004 című tanulmányából is az derül ki, hogy a pályakezdők egyik legfőbb gondja a munkanélküliségtől való félelem – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő. Rávilágított: ma a friss diplomások mintegy 16 százaléka, míg a 18–29 év közötti korosztály több mint 18 százaléka munkanélküli. Ezért a Fidelitas törvényjavaslatot nyújtott be, amely a fiatalok életkezdéséről szól. E szerint azok a munkáltatók, akik frissen diplomázott vagy érettségizett fiatalokat alkalmaznának, egy évig mentesülhetnek a munkaadót terhelő járulékok befizetése alól.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az utóbbi időben a fővárosban négy sikeres szakképző intézményt zártak be – közölte Wintermantel Zsolt országgyűlési képviselő, a párt fővárosi frakciójának helyettes vezetője. Elmondta, Budapesten 2002 és 2004 között 42 százalékkal nőtt az állástalan pályakezdők száma. A képviselők egy-egy doboz Cavintont juttatnak el postán két újpesti szocialista képviselőnek, Kiss Péter volt és Csizmár Gábor jelenlegi munkaügyi miniszternek. Céljuk, hogy emlékeztessék őket azokra az időkre, amikor KISZ-vezetőként még elkötelezetten képviselték az ifjúság ügyét.
Simon Gábor, az MSZP-frakció munka világa munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta: visszaküldik a gyógyszert Szijjártó Péternek és képviselőtársának, akik vagy elfelejtették, vagy szeretnék elfelejteni, hogy a Fidesz a parlamenti szavazás során nem támogatta azt a törvényjavaslatot, amely a pályakezdő fiatalokat foglalkoztatók számára kilenc hónapig ötven százalékkal csökkenti a társadalombiztosítási járulékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.