Ma tárgyalja a kormány a száz lépés program építőipart érintő javaslatcsomagját. Információnk szerint a javaslat – egyebek mellett – az alábbiakkal foglalkozik: megoldást keresnek arra, hogy minél több, jelenleg a szürke- és a feketegazdaságban tevékenykedő alkalmazott a legális gazdaságba kerüljön. Ezért növelnék az ellenőrzések számát és súlyát. A korábbi terv szerint a 30 millió feletti beruházások esetében részletes beszámolási kötelezettség lenne arról, mikor, hol indul a projekt, ki az építész, az alvállalkozó és a műszaki ellenőr. Közbeszerzésben pedig csak azok vehetnének részt, akik nem tartoznak alvállalkozóiknak. Megoldást keresnek a válságban lévő szakmunkásképzés „felélesztésére”. Erre azért is szükség van, mert a 2007–2013 között „lehívható” nyolcezermilliárd forintos uniós támogatás döntő része az építőiparon keresztül juthat a gazdaságba, ám a projektek megvalósításához 150-200 ezer új szakmunkásra lenne szükség. Lapunknak nyilatkozó szakemberek rámutattak: partnerek a gazdaság kifehérítésében, ám a megoldást az elfogadható adó- és járulékrendszer kialakításában látják. Úgy vélik, mivel a cégek többsége előre lekötött éves szerződés alapján dolgozik, a tervezett változtatás egyesek csődjét okozhatja. Üdvözlik azt az elképzelést, amely kizárná az alvállalkozóknak tartozó adósokat, ám emlékeztettek rá, hogy gyakran az állam az okozója a körbetartozásoknak, hiszen a megrendelt munkákat nem, vagy csak késve fizeti ki. Másfelől a financiális problémák egy része az áfavisszatartás következménye. A feketegazdaság elleni fellépés hatékony eszköze lehetne szerintük, ha bevezetnék a bértarifarend-
szert, az adott szakma fix óradíját.
Drágulás. Jelentős mértékben emelkedik péntektől több földhivatali szolgáltatás ára: a nem hiteles tulajdoni lap számítógépes adatbázisból való lekérdezésének díja az eddigi 625 forintról kétezer forintra emelkedik. Ezen adat Takarnet-rendszeren keresztül történő lehívási díja 2510 forintra nő a jelenlegi 1025-ről. A hiteles tulajdoni lap kikérésének ára – kivéve a Takarnetben – nem változik.

Strandra indultak, de sosem tértek haza – ma is fájó seb, ami a Mosoni-Dunánál történt