Idén az első negyedévben 31,8 milliárd forintos üzleti eredményt ért el a Magyar Telekom-csoport, ami az előző év azonos időszakát – akkor még Matáv-csoport – 19,6 százalékkal haladta meg. Mindez elsősorban a kisebb értékcsökkenésnek és személyi jellegű költségeknek, valamint a távközlési berendezések alacsonyabb beszerzési értékének volt köszönhető – adta hírül a Magyar Telekom. A nettó eredmény 14,1 milliárd forintról 18 milliárdra emelkedett. Ugyanakkor a bevételek az idén 1,7 százalékkal 143,6 milliárd forintra csökkentek, elsősorban a kisebb belföldi és nemzetközi forgalmi bevételek miatt, amit a mobil- és az adatátviteli üzletág eredménye sem tudott ellensúlyozni. Az Ebita – kamat, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény – 6,4 százalékkal 59,1 milliárd forintra csökkent, az Ebita-ráta 41,2 százalék volt. A vezetékes üzletág bevételei 6,7 százalékkal 79,2 milliárd forintra csökkentek, a mobilszegmensé viszont 5,1 százalékkal, 64,5 milliárd forintra emelkedett. A nettó adósságállomány 20,2 milliárddal növekedett az első negyedévben, az eladósodottsági ráta ezzel 33,3 százalékra változott.
A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 51,5 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a Telekom Montenegro (TCG) többségi részesedésének megvásárlása következtében. A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow 26,4 milliárd forintot tett ki, ami a Magyar Telekom szerint főként a TCG-tranzakció kapcsán felvett hitelekkel magyarázható.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó