Erősödő nukleáris fenyegetés

Hírösszefoglaló
2005. 05. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Képes megvédeni magát és szövetségeseit nukleáris és más rakétafenyegetésektől az Egyesült Államok – jelentette ki Washingtonban Condoleezza Rice. Az amerikai külügyminiszter azokra a jelentésekre reagált, amelyek szerint Észak-Korea vasárnap rakétakísérletet hajtott végre a Japán-tenger felett. Az Egyesült Államokban növelte az észak-koreai fenyegetéssel kapcsolatos aggodalmakat, hogy múlt csütörtökön Lowell E. Jacoby altengernagy, az amerikai katonai hírszerző ügynökség vezetője kijelentette: Észak-Korea képes lehet arra, hogy nukleáris töltetet hordozó rakétával elérje az Egyesült Államok területét.
Ennek megfelelően Washington határozottan felszólította Phenjant nukleáris ambícióinak feladására,
s ezt tanácsolta Teheránnak is. Stephen Rademaker fegyverzetellenőrzési ügyekben illetékes külügyi államtitkár a New York-i ENSZ-székházban most tartott, az atomsorompó-egyezmény érvényesülését áttekintő értekezleten hangsúlyozta, hogy Iránnak egyszer s mindenkorra le kell mondania az urándúsításról, Észak-Koreának pedig fel kell számolnia nukleáris fegyverkezési programját. Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója megismételte felhívását, hogy fagyasszák be világszerte az urándúsítást, valamint a plutónium újrafeldolgozását addig, amíg tárgyalások folynak nemzetközi ellenőrzésükről. A rászoruló országok szükségleteit addig nemzetközi nukleáris fűtőanyag-szállítással pótolnák, amelyek előállítását nemzetközi ellenőrzés alá helyeznék. George Bush amerikai elnök nemrég a nukleáris fűtőanyag előállításának teljes betiltását indítványozta, amely alól azonban az Egyesült Államok és még vagy egy tucat ilyen technológiával rendelkező ország kivétel lenne.
Az atomsorompó-szerződésben az öt, az aláíráskor „deklarált” atomhatalom – Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína – kötelezte magát, hogy nem ad át atomfegyvert és annak előállítását lehetővé tevő technológiát más országoknak. Az atomfegyverrel nem rendelkező országok viszont vállalták, hogy nem állítanak elő és nem birtokolnak ilyen fegyvereket. A szerződést 188 ország írta alá, köztük Irán és Észak-Korea is, ám a hallgatólagosan atomhatalomként elismert Izrael nem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.