Fegyvercsempészek pere Kecskeméten

Megkezdődik ma az egyebek mellett fegyvercsempészet miatt bíróság elé állított, volt olajszőkítőkből álló bűnszervezet tárgyalása Kecskeméten. A harminc napra tervezett eljárás első harmadában a tizenegy vádlottat hallgatják ki.

Munkatársunktól
2005. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mától tárgyalja a Bács-Kiskun Megyei Bíróság az egykori olajszőkítőkből álló bűnbanda perét Kecskeméten. A vezető bíró a kitűzött harmincnapos határidő alatt várhatóan kihirdeti az elsőfokú ítéletet – tudta meg lapunk.
Miként megírtuk: hazánk egyik legerősebb bűnszervezetének vezetői ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség február 28-án nyújtotta be a vádiratot. Hírszerzési adatok alapján még tavaly tavaszszal értesült arról a rendőrség, hogy egy bűnözői csoport területszerzésre készül a Balaton-felvidéken. Kiderült, hogy meg akarták ölni T. Tibor helyi vállalkozót, és ehhez Szerbia-Montenegróból csempésztek hazánkba fegyvereket. Később Kecskeméten elfogták a banda három szállítóját. Az egymilliót érő fegyverszállítmányt az egykor a Conti Car Kft.-t vezető R. László csoportja hozatta Magyarországra. Emiatt a férfit két magyar és három külföldi társával együtt elfogták. Az együttműködő gyanúsítottaktól szerzett információk alapján februárban vették őrizetbe R. László üzlettársát, valamint az Energol Rt. korábbi vezetőjét és embereiket, akik szintén közreműködtek a bűncselekményekben.
A vádirat szerint R. László és tíz társa közül heten vettek részt az emberölés előkészületében, a többieket bűnszervezetben elkövetett fegyvercsempészet, illetve más törvénysértések miatt vonják felelősségre. Négy korábbi gyanúsítottból tanú lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.