A két félgyógyult, Dokic és Tápai is játékra jelentkezett, így a csapatok szokásos összeállításukban készülődtek. Illetve csak majdnem, mert az ETO kapuját némi meglepetésre Petróczi Viktória védte két válogatott-társa, Sirina és Herr előtt. Mint utóbb elmondta, Róth Kálmán vezetőedző csupán pár perccel a kezdés előtt avatta be őt is a tervbe, ám bevallása szerint nem idegeskedett. „Tudtam, hogy nem lehet gond” – jelentette ki a meccs után, és valóban, vele nem is volt. Mindössze Balogh Beával nem boldogult egy ideig, háromból három gólt kapott tőle, ám a negyedik próbálkozását már fogta, a kontrából pedig Vérten betalált, ekkor neki is lódult az ETO. Az első félidőben 14-7-nél, a másodikban 22-14-nél tűnt úgy, hogy tíznél is nagyobbra duzzad a különbség, formalitássá téve a visszavágót, de e kritikus helyzetekben a Győr kezdett kapkodni, és a Cornexi szedte össze magát. Előbb 14-11-re zárkózott fel szünetre, majd Tápai góljaival 26-21-re a hajrára, ezért érthető, ha a lefújás pillanatában, 27-21-nél mindkét fél egyszerre tűnt alapvetően elégedettnek, pici telhetetlenséggel fűszerezve.
„A meccs előtt elfogadtam volna ezt az eredményt, de most, utólag úgy érzem, részünkről több volt benne” – felelte érdeklődésemre a vendégek jobbszélsője, Balogh Bea, akit nyolc gólja mellett bizonyára az is vigasztalt, hogy karonülő kisgyermeke már az ő mezében, huszonötös számmal szurkolt a lelátón a mamának. Görbicznek ilyen támogatói még nincsenek, de Vértennel és hét góljával együtt így is az ETO legeredményesebbje volt, és ennek megfelelő határozottsággal szögezte le: „Elégedett vagyok, és nem azért megyünk Székesfehérvárra, hogy megőrizzünk valamennyit az előnyünkből, hanem hogy ott is győzzünk.”
Róth Kálmán ilyen harcias kijelentésre ugyan nem vállalkozott, de azt fejtegette, hogy csapata ritkán kap ki hét góllal – hattal a közelmúltban a kupaelődöntőn Lipcsében és a bajnoki rájátszásban Dunaújvárosban is alulmaradt –, majd sejtelmesen beszélt arról, miért Petróczit választotta: „Már a Magyar Kupa elődöntője után elhatároztam, hogy most ő véd, és az sem véletlen, hogy csak az utolsó percekben szóltam neki. Kilencéves kora óta ismerem, egyetlen pillantásából tudom, mit gondol, ezért nyugodtan állíthatom: így volt a legjobb.”
Sőt, Petróczi mellett a Görbicz, Mehlmann, Vérten triót is számításba véve a hazaiaknál négyen voltak pályán a 2001-ben szintén Győrben vb-ezüstérmes junior-válogatottból; a magyar kézilabda egészét és folyamatosságát nézve ez mindenképpen biztató, még akkor is, ha a legjelentősebb hazai utánpótlásbázis felnőtt kerete sem lehet már meg a román, szlovák, szerb légió nélkül.
*****
Döntés veszprémben. A további két rangos európai kupa döntőjében is lejátszották az első mérkőzéseket. A Bajnokok Ligájában a dán Slagelse 27-23-ra verte a macedón Skopjét, a KEK-ben a norvég Larvik idegenben is legyőzte 31-26-ra a horvát Podravka Koprivnicát.
A magyar bajnoki rájátszásban, a férfi felsőházban a Pick-Szeged 31-22-re verte a Dunaferrt, ezzel véglegessé vált, hogy az aranyéremről az utolsó fordulóban, május 21-én dönt a Fotex– Szeged találkozó. A Szeged jelenleg egy ponttal vezet, így döntetlennel már bajnok, a Veszprémnek nyernie kell.

Hét elfogatóparancs van ellene, egész Európában körözik a magyar bűnözőt