Idén további öt igazgató távozott a Malévtól a februári elnök-vezérigazgató-cserén kívül, miközben tavaly összesen 12 felsővezetőnek – három vezérigazgató-helyettesnek és kilenc igazgatónak – szűnt meg a munkaviszonya – tudta meg a Magyar Nemzet. A légitársaság lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az idei évben a gazdasági, az informatikai, a humánpolitikai, valamint az értékesítési és a kapacitásgazdálkodási igazgató távozott a cégtől. Figyelemre méltó, hogy a társaság gazdasági irányító posztján nemcsak idén, de tavaly is vezetőcsere történt.
Eközben tart a légitársaság privatizációjáról szóló egyeztetés az érdeklődő társaságokkal. Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta: tekintettel a nagy számú érdeklődőre, egész május rámegy arra, hogy a Malév állami tulajdonú részvényeire aspiráló cégekkel lefolytassák a személyes egyeztető tárgyalásokat. A tárgyalások lebonyolítása után írásos végajánlatot kell benyújtaniuk azoknak a társaságoknak, amelyek ezek után is ringben kívánnak maradni a részvények megvásárlásáért. A végajánlatokat az ÁPV Rt. versenyeztetni fogja egymással, majd júniusban dönt, kinek értékesíti a Malévot, illetve eladja-e bármelyiküknek is a céget.

FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra