Az uniós alkotmányt elvető franciák nagy része az alkotmány mögött meghúzódó brit öszszeesküvésre, az uniót és „lusta, túlfizetett” bürokratáit mindinkább megelégelő brit nagyközönség pedig a színfalak mögötti francia összeesküvésre gyanakszik. A zavart fokozza, hogy a francia és a holland – majdpedig a brit és a dán – népszavazáson az esetleges elvetést latolgató uniós politikusok is hol így, hol úgy nyilatkoznak. Ha hétfő, akkor katasztrófa, ha kedd, akkor minden megy tovább a medrében. Tegnap hétfő volt, és nem is maradt el a katasztrófa-forgatókönyv felemlegetése, amelynek a forrása éppen Nicolas Schmit, a külügyekhez delegált luxemburgi miniszter volt, aki ezt Brüsszelben jelentette ki, amikor megérkezett a külügyminiszterek találkozójára.
Ami a felméréseket illeti, a Louis-Harris közvélemény-kutató a Libération napilap megbízásából készített adatvétele szerint az elutasítók továbbra is 52 százalékos többségben vannak. A baloldali szavazóknak pedig 57 százaléka szándékozik elutasítani „Európát”.
A vezető francia lap, a Monde tegnapi számának a hajtás fölötti főcíme szintén arról szól, hogy van egy „C terv”, de ezt Laurent Fabius, a francia szocialista párt második embere a jobboldal „titkos” tervének nevezi. Vagyis nem arra az esetre van „C” terv – mint azt a vasárnapi brit sajtóból megtudtuk –, ha a nem győz, hanem akkor, ha az igen győzedelmeskedik. Fabius szerint a franciáknak el kell vetniük a neoliberális, angolszász alkotmánytervezetet, mert ha igennel szavaznak, azonnal életbe lép a titkos terv, amely a franciákat többszörösen is a zsebükön bosszulja meg.
Annyi biztos, hogy az uniós alkotmányra igennel buzdító francia elitnek nem tett jót drukkerük, a német Schröder kancellár Észak-Rajna-Vesztfáliában vasárnap elszenvedett választási veresége.
Francia katasztrófára várva
Van „B terv”. Nincs „B terv”. „C terv” van. Semmilyen terv nincs. Ahány hírforrás, annyi, egymásnak homlokegyenest ellentmondó értesülés arról, hogy mi lesz akkor, ha a franciák május 29-én – és a hollandok három nappal később – elutasítják az Európai Unió alkotmányos szerződését.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!