Gyapjaslepke-invázió várható

A gyapjaslepke-invázió által veszélyeztetett erdőterület hat százalékát lehet csak megvédeni az idei költségvetésben erre rendelkezésre álló összegből – ismerte el hétfőn Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a parlamentben. Bóka István (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet: azt, hogy az idén soha nem látott áradattal kell szembenézni, már a múlt év végén tudni lehetett. A kártevők két magyarországi megye területének megfelelő erdőt veszélyeztetnek.

Czirják Imre
2005. 05. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új miniszter már van, ám több pénz továbbra sem lesz idén a gyapjaslepke-invázió elleni védekezésre. Mindez a parlament hétfői ülésén derült ki Gráf Józsefnek, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium új vezetőjének egy ellenzéki képviselői kérdésre adott válaszából. Bóka István (Fidesz) kifejtette: ebben az évben soha nem látott gyapjaslepke-áradattal kell szembenézni. A kártevők nem érhették meglepetésként a kormányt, hiszen 2003-ban már felhívták a figyelmüket elszaporodásuk veszélyére. Tavaly 280 ezer hektárnyi erdőterületen figyelték meg a petecsomókat, ez alapján idén a megtámadott terület két-háromszorosa lesz a tavalyinak, azaz körülbelül kétmegyényi nagyságú erdőről van szó. A védekezésre elkülönített 540 millió forint mindössze ennek hat százalékára elegendő.
Gráf válaszában elismerte, hogy az ellenzéki képviselő jól és jó adatokat idézett, többek között azt is, hogy mekkora területre elegendő a védekezésre elkülönített pénz. „A problémát ebben az évben nem tudjuk megoldani” – tette hozzá a miniszter. A kártevők elleni összefogásra buzdított, ami azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatoknak, illetve az erdészetek tulajdonosainak is osztozni kell a költségeken.
Ismert, a gyapjaslepke már tavaly is példa nélküli pusztítást végzett az erdőkben. A Balaton-felvidéken a helyi lakosok elképedve szembesültek az őket élő szőnyegként őket elárasztó kártevőkkel. A hernyók mindent elpusztítanak, ami eléjük kerül, teljesen lerágott fákat hagynak maguk után. A kártevők tavaly elsősorban a Balaton-felvidéken pusztították a növényzetet, ráadásul a nyári hónapokban az idegenforgalom is nagy károkat szenvedett. A kormányzati segítség tavaly is elmaradt, ám az önkormányzatok, illetve az erdőtulajdonosok azt remélték, hogy idén valódi támogatást kaphatnak a kabinettől, hiszen a védekezésnek csak úgy van értelme, ha abban mindenki részt vesz, s nem maradnak kezeletlen területek. Az idei invázió a tavalyit meghaladó nagyságára már akkor következtetni lehetett, amikor a lepkék ősszel lerakták petéiket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.